Sajnos, ez a levegőben lógott már egy ideje, miután Donald Trump megígérte, hogy lecsapolja a mocsarat, és szembe megy azokkal az érdekekkel, amelyek a háború folytatását ösztönzik, vagy épp a háború folytatását igyekeznek elősegíteni.
Célponttá tette magát, úgyhogy nem az volt a kérdés, hogy lesz-e merénylet, hanem az, hogy mikor és milyen formában
– fogalmazott Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő a Donald Trump elleni merénylettel kapcsolatban.
Kapcsolódó
Az MCC szakértőjének felvetettük, hogy a célponttá válást valószínűleg az Egyesült Államokban is érzékelhették, így laikusként meglepőnek tűnhet, hogy valaki több lövést is leadhatott az egykori elnökre, jelenlegi elnökjelöltre.
Egy ilyen típusú rendezvényen, amilyenen a merénylet is történt, nincs száz százalékos védelem, ezt minden alkalommal el kell mondani – fogalmazott Somkuti Bálint hozzátéve: óriási szerencséje volt Trumpnak, hogy a lövedék csak a fülét súrolta végül, illetve hogy nagyon gyorsan és határozottan reagáltak a biztonságiak és a mesterlövészek leszámoltak a támadóval.
Az ilyen magányos farkas típusú támadókra nagyon nehéz felkészülni, de pontosan az az előnyük, ami a hátrányuk is egyben, hogy egyedül vannak, és ha nem sikerül a támadás, és lelepleződnek, onnantól kezdve már nincs több lehetőségük
– magyarázta.
Somkuti Bálint megdöbbentőnek és lesújtónak nevezte, hogy ilyen szintre jutott a politikai hangulatkeltés, és biztosnak nevezte, hogy hatással lesz mind a két kampánystábra. A biztonsági előírásokat, a biztonsági intézkedéseket fokozzák, és a nyílt területen tartott beszédeket valószínűleg korlátozni fogják, hiszen nem lehet egy kilométer sugarú kört légmentesen lezárni és átkutatni.
Trump kampányának valószínűleg lendületet fog adni, hogy az ellenfelei gyakorlatilag meg akarták őt ölni, de továbbra is azt mondom, hogy nem szabad engedni, hogy a kampányban felfokozott gyűlölet ilyen szintre eljusson
– tette hozzá.
Tényleg kiszabadult a szellem a palackból, és ezentúl együtt kell élnünk a politikai merényletekkel? Hiszen alig néhány hete a szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót próbálták meggyilkolni a politikai nézetei miatt.
Rajtunk is múlik, mi mindannyian részesei és alakítói vagyunk közvéleménynek, közbeszédnek, és most fennáll a veszély, hogy
visszatérnek az 1930-as évek politikailag túlfűtött, gyilkos utcai csatározásai
– válaszolta felvetésünkre az MCC elemzője. Szerinte mindenképpen óvatosságra kellene inteni a feleket, a harcias, az ellenfeleket dehumanizáló, a globalista oldalról érkező kijelentéseknek pedig gátat kell szabni. Jó lenne, hogyha azok, akik a híreket írják, akik az újságokon keresztül a döntéshozókat befolyásolják, inkább a békés megegyezés, a tárgyalás irányába mozdulnak el, és nem a további erőszakot fűtenék – figyelmeztetett a biztonsági szakértő.
A pennsylvaniai Butlerben tartott gyűlésen legalább egy résztvevő meghalt, mikor rálőttek a beszédet tartó Donald Trumpra. A pódium tetejéről tüzet nyitó elkövetőt megölték. A volt elnöknek óriási szerencséje lehetett: épp abban a pillanatban fordította el a fejét, amikor a jobb fülét eltalálták.
Barack Obama, George W. Bush, Bill Clinton és Jimmy Carter volt elnökök gyorsan elítélték az erőszakot, és azt mondták, mennyire megkönnyebbültek, hogy Trump nem sérült meg súlyosan – számolt be róla a BBC, hozzátéve, hogy Donald Trump legközelebbi szövetségesei és támogatói már most is Bident hibáztatják az erőszakért, az egyik republikánus kongresszusi képviselő pedig „gyilkosságra való felbujtás” vádjával vádolja az elnököt az X-en megjelent bejegyzésében.
J.D. Vance szenátor, Donald Trump egyik lehetséges alelnökjelöltje azt mondta, hogy a Biden-kampány retorikája közvetlenül ehhez az incidenshez vezetett.
Más republikánus politikusok is hasonló dolgokat mondanak, amelyeket ellenfeleik szinte biztosan gyújtósnak ítélnek majd az amerikai politika veszélyes időszakában. Már most láthatjuk, hogy ez a megrázó esemény átformálja a választási kampányt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!