Donald Trump jövő heti találkozót helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírói kérdésre.
Donald Trump fehér házi dolgozószobájában a japán miniszterelnökkel tartott kétoldalú megbeszélést megelőzően tért ki az ukrajnai helyzetre és úgy fogalmazott,
valószínűleg találkozom Zelenszkij elnökkel a jövő héten, és valószínűleg beszélek majd Putyin elnökkel. Azt szeretném, hogy véget érjen az a háború.
Utalt arra, hogy a találkozó az ukrán elnökkel Washingtonban történhet meg.
Donald Trump megismételte azt is, hogy a tárgyalások az ukrán féllel érintik az amerikai pénzügyi és katonai támogatás körülményeit is.
„Az egyik, amit áttekintünk Zelenszkij elnökkel az a vagyonuk biztonsága” – fogalmazott hozzátéve, hogy
Ukrajna komoly ásványkinccsel rendelkezik, elsősorban ritka földfémekkel.
Az elnök szóba hozta az amerikai segítségnyújtás összegét, amivel kapcsolatban azt mondta, hogy az Egyesült Államok már mintegy 200 milliárd dollárral nagyobb összeget juttatott el Ukrajnának, mint az európai szövetségesek, és szorgalmazta ennek kiegyenlítését. Az amerikai adófizetők pénzéről van szó, ezért ezt valamilyen formában szeretné ellentételezni.
Zelenszkij nyitott az üzletre
Volodimir Zelenszkij a Reutersnek adott interjújában azt jelezte, hogy kész alkut kötni az amerikai elnökkel, az ásványkincsek területén ajánl partnerséget az Oroszország elleni háborúban kapott amerikai katonai segítség ellentételezéseként.
Az ukrán államfő azt mondta, hogy
az amerikaiak segítettek a legtöbbet, ezért az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresniük. Elsőbbséget kell kapniuk, amit meg is fognak kapni. Erről is szeretnék beszélni Trump elnökkel.
Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a két ország Ukrajna hatalmas földalatti tárolóinak használatáról is tárgyal, ahol amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) tárolnának.
Az ukrán elnök az interjú során bemutatott egy térképet Ukrajna ásványlelőhelyeiről. Azt mondta, ezeknek kevesebb mint 20 százaléka, a ritka földfémlelőhelyeknek ugyanakkor a fele a jelenlegi harcvonalak orosz oldalán található.
Az ukrán elnök emlékeztetett, hogy országa rendelkezik Európa legnagyobb titánkészletével, ami nélkülözhetetlen a légi közlekedésben és az űriparban, valamint az atomenergiához és fegyverekhez használt urániumhoz. A titánlelőhelyek nagy része Ukrajna északnyugati részén található, távol a harcoktól.
Az interjú során az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy még azelőtt találkozhat Donald Trumppal, mielőtt az Egyesült Államok elnöke leülne tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert „különben ez Ukrajna nélküli, Ukrajnáról szóló párbeszédnek tűnik”.
Európai túrára indulnak az amerikai vezetők
A jövő héten J.D. Vance alelnök vezeti az amerikai delegációt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, amelyen az ukrán elnök is részt vesz majd.
Pete Hegseth védelmi miniszter pedig február 10-én indul egyhetes európai körútra, aminek a során Németországba, Belgiumba és Lengyelországba látogat.
Az új amerikai védelmi miniszternek ez lesz az első európai útja.
A Pentagon közleménye szerint Pete Hegseth felszólítja szövetségeseit, hogy növeljék a NATO-kiadásokat és az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt.
Az amerikai védelmi miniszter elsőként Németországba utazik, ahol meglátogatja az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának (USEUCOM) és az Amerikai Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságának (AFRICOM) a főhadiszállását és magas rangú katonai vezetőkkel találkozik.
Innen Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen a NATO védelmi miniszteri és az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) ülésén, ahol megismétli Donald Trump amerikai elnök elkötelezettségét az ukrajnai háború diplomáciai úton történő mielőbbi befejezése mellett.
Hangsúlyozza majd továbbá, hogy az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtás terén fokozottabb európai erőfeszítésekre van szükség.
Pete Hegseth utolsóként Lengyelországba utazik, ahol a helyi vezetőkkel egyebek között a kétoldalú védelmi együttműködés kérdéseit vitatja meg. Az amerikai védelmi miniszter ellátogat továbbá a Lengyelországban állomásozó amerikai csapatokhoz is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Új árak a benzinkutakon: az eddiginél nagyobb lesz az emelés

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
