Újra növekedésnek indult az e-rollerekkel kapcsolatos balesetek száma Németországban. A rendőrség adatai szerint 2023-ban 9425 incidens járt sérüléssel, ami 14 százalékkal volt több, mint az azt megelőző évben.
A halálos baleset száma is megduplázódott, a vizsgált időszakban mintegy 22 áldozata volt az e-rolleres baleseteknek – írja a Tagesschau. Emellett tavaly 1200-an sérültek meg súlyosabban és 9000-en könnyebben.
Főként a fiatalok szenvednek balesetet, az érintettek mintegy 42 százaléka volt 25 év alatti a szövetségi statisztikai hivatal beszámolója szerint, és a halálos áldozatok mintegy 80 százaléka volt 45 évnél fiatalabb. A legtöbb baleset a százezernél több lakosú nagyvárosokban történt, a hatóságok az e-rolleres balesetek közel 60 százalékát ott regisztrálták.
A Szövetségi Hivatal a balesetek leggyakoribb okaként az úttest vagy a járdák helytelen használatát, valamint az ittas vezetést jelölte meg.
Az adatok alapján azt is megállapították, hogy a balesetek mintegy harmadában nem volt érintett más közlekedő, míg a többi esetben gépkocsivezetők voltak érintettek, az esetek felében pedig az e-rollerezők személygépkocsival ütköztek és szenvedtek sérülést.
E-rolleres? Holnaptól megbüntethetik
Fontos határidő jár le az e-rollerek esetében, az igazolást keddtől mindenkitől kérhetik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg