Az amerikaiak háromnegyede (75 százalék) szerint rossz irányba mennek a dolgok az Egyesült Államokban – derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató közhangulatot feltérképező utolsó idei felméréséből.
A december elején készült, csütörtökön nyilvánosságra hozott rendszeres közvélemény-kutatás alapján az amerikaiak legnagyobb arányban a gazdaság és az illegális bevándorlás miatt aggódnak.
Egy évvel ezelőtt az elégedetlenek aránya 71 százalék volt, két éve pedig még csak az emberek kétharmada érzékelte azt, hogy az Egyesült Államok rossz irányba tart, de 2021 tavaszán az elégedettek aránya még meghaladta az elégedetlenekét.
Joe Biden elnök munkájának elfogadottsága 41 százalékos, ami megfelel az idei év átlagának, és kis mértékű romlás az egy évvel ezelőtti 43 százalékhoz képest.
A szakpolitikai kérdéseket tekintve a legkevesebben az elnök gazdaság- és bevándorláspolitikáját támogatják. Az emberek több mint kétharmada rossznak tartja a gazdaság állapotát.
Az AP-NORC felmérésből az is kiderül, hogy az amerikaiak többsége (56 és 58 százaléka) Joe Bidennel és Donald Trumppal is elégedetlen. Saját pártján, a Republikánus Párton belül a Donald Trumppal való elégedettség 65 százalék, miközben Joe Bident a saját politikai oldalához tartozó demokrata párti szavazók 49 százaléka fogadja el.
A felmérésben a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább a demokraták felé húz, 38 százalék a republikánusokat nevezte meg hozzá közelebb állónak, és az emberek 19 százaléka azt állította magáról, hogy pártoktól független. A politikai gondolkodást tekintve, saját besorolás szerint az emberek 28 százaléka konzervatívnak mondta magát, míg 22 százalék liberálisnak és 48 százalék mérsékeltnek.
Teljes jegybanki fordulat: még az államkötvényhozamok is beszakadtak
Egészen meglepően zajlott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csütörtöki kamatdöntő ülése. Az alapkamaton ugyan nem változtattak, de az eddigi szigorú óvatosság hirtelen lazaságba csapott át: belengették a közeli kamatcsökkentések lehetőségét. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!