Ronald Rowe, aki megbízott vezetőként az időközben lemondott igazgató helyére került, sajtótájékoztatóján elismerte a szervezet teljes mértékű felelősségét a július 13-án történtekben. Mint fogalmazott, a titkosszolgálat kudarcot vallott küldetésének teljesítésében, aminek lényege, hogy az általuk védelmezett személy nem kerülhet veszélybe. Hozzátette: a Kongresszus által kezdeményezett felülvizsgálatokat és a Joe Biden elnök által elrendelt vizsgálatot is segítik, valamint a szolgálat belső vizsgálatot is elindított.
Ronald Rowe kijelentette, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler-ben tartott választási gyűlésen nagyobb védelmet kellett volna biztosítani az általuk védett személy, Donald Trump számára, és elismerte, hogy figyelmet kellett volna fordítania a szolgálat embereinek arra a tetőre, amelyen a merénylő, Thomas Matthew Crooks elhelyezkedett.
Hozzátette, hogy az az újonnan nyilvánosságra került videófelvétel, amit az egyik későbbi sebesült készített 3 perccel a lövések eldördülése előtt, csak megerősíti a titkosszolgálati kudarcot.
James Coperhaven életveszélyes, lőtt sebesülést szenvedett, azóta javult az állapota és július végén a kórházat is elhagyhatta.
A titkosszolgálat vezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy amennyiben az állományon belül zajló vizsgálat a szabályzat megsértését állapítja meg, akkor fegyelmi eljárás is indul, de erről csak azt követően adnak bármilyen tájékoztatást, ha felelősségre vonás is történik.
A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült, hogy a merénylet estéjén a Donald Trump közvetlen védelmével megbízott titkosszolgálati stáb egyik tagja épp telefonon egyeztetett a hatóság Pittsburgh-i területi irodájának illetékesével az ott észlelt gyanús személyről, amikor a lövések eldördültek.
A nyomozóhatóság már korábban elismerte, hogy Thomas Matthew Crooks-ot több mint egy órával a beszéd megkezdése előtt gyanúsnak találták, és keresték, de a támadás végrehajtását nem tudták megakadályozni.
A történtek következményeit illetően Ronald Rowe arról számolt be, hogy a jövőben Donald Trump republikánus elnökjelölt, valamint alelnök-jelöltje J. D. Vance, és Kamala Harris alelnök, demokrata elnökjelölt és leendő alelnök-jelöltje számára is biztosítják az orvlövészek kiszűrésére szolgáló titkosszolgálati mesterlövész-egységet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!