A tervek szerint az Egyesült Államok kétoldalú megállapodást ajánl fel Ukrajnának, amely az ország erőforrásai feletti társirányítói szerepet biztosítana az ország háború utáni újjáépítésében való hosszú távú pénzügyi kötelezettségvállalásért cserébe.

Az Euronews által látott tervek alapján tehát az USA garantálná Ukrajna biztonságát, cserébe az ország erőforrásainak közös kezeléséért az „Újjáépítési Befektetési Alapon” keresztül. Mindez pedig a tartós béke ügyét szolgálná.

A lap által ismertetett megállapodástervezet alapján:

  • az Egyesült Államok száz százalékos anyagi részesedést tartana fenn ebben a bizonyos alapban;
  • ezt Ukrajnával közösen fogja vezetni;
  • egészen addig, amíg az alap teljes mértékben önfenntartó nem lesz;
  • az alap kezelne mindent, ami ukrajnai ásványkincs, olaj-és gáz, valamint kikötő és közlekedési infrastruktúra;
  • az alappal kapcsolatban az amerikaiak azt is tervezik, hogy Ukrajna ujjáépítésének időszakában fog működni, annak védelme érdekében, és az lenne a cél, hogy Ukrajna GDP-jét ismét a 2021 végén meglévő szintre tornássza fel;
  • az ukrán kormánytól azt várják el, hogy az alapba befolyt bevételeket 50 százalékos arányban finanszírozzák;
  • az alaphoz való ukrán hozzájárulás addig folytatódna, amíg annak mértéke nem éri el a 400 millió dolláros összeget.

Az alapról szóló megállapodás külön rendelkezik arról is, hogy Ukrajna vezetése ezen felül az alaphoz olyan összeggel kell, hogy hozzájáruljon, amely a kétszere annak a forrásnak, amit az Egyesült Államok a megállapodás dátuma után biztosít Ukrajnának.

Az Euronews által látott dokumentumtervezet 2025. február 21-i keltezésű, de a források alapján annak végleges verzióját ma hagyják jóvá. A közzététel időpontjáig sem az ukrán, sem az amerikai kormány nem válaszolt a megállapodástervezetet érintő megkeresésekre.

Feszült viszonyok

A háború három éve és a Biden-kormányzat alatt, míg Donald Trump be nem költözött a Fehér Házba, kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államok és Ukrajna. Majd Donald Trump közvetlen tárgyalásokat kezdett az ukrajnai háború befejezéséről Oroszországgal, amelyekre sem Európa vezetőit, ahogy magukat az érintetteket, az ukránokat sem hívták meg. Sőt, az amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egyik sajtótájékoztatóján még le is diktátorozta.

Trump megjegyzését követően több európai vezető, köztük Keir Starmer brit miniszterelnök és Olaf Scholz leköszönő német kancellár is védelmébe vette Zelenszkijt. Továbbá Ukrajna támogatására António Costa, az Európai Tanács elnöke rendkívüli uniós csúcstalálkozót hívott össze, hogy megvitassák az Ukrajnában zajló fejleményeket és az EU védelmi erőfeszítéseit. Emmanuel Macron francia elnök pedig a háború kitörésének három éves évfordulóján Washingtonba látogatott, ahol Donald Trumppal találkozott.

Fogy a levegő Zelenszkij körül, de van még körülötte tér

Miközben Donald Trump Zelenszkijt többek között azzal támadja, hogy teljesen elapadt a népszerűsége hazájában, az ukrán elnök elképesztő számokat húzott elő, hogy valójában mennyire szereti őt a nép. Mi pedig szakértő segítségével jártunk utána a politikai sárdobálás mögötti igazságnak.

A részletekről ITT írtunk bővebben.