Az Elon Musk által vezetett DOGE néhány napja arra utasította a Pentagon dolgozóit, sorolják fel a munkájuk során elért eredményeiket. A Pentagon azonban vasárnap azt kérte az érintett alkalmazottaktól, hogy ne válaszoljanak erre a kérdésre.
Darin S. Selnick, a személyzeti és készenléti ügyekért felelős védelmi államtitkár közleményben azt írta, a személyzete teljesítményének felülvizsgálatáért a védelmi minisztérium a felelős, és minden felülvizsgálatot a saját eljárásainak megfelelően fog elvégezni. Hozzátette, a Pentagon kezeli a DOGE megkereséseire adott válaszokat – írja a Business Insider.
Selnick közlésében arra az e-mailre utalt, amelyet a Személyzeti Menedzsment Hivatalon keresztül kapott, és amelyben a szövetségi alkalmazottakat arra kérték, hogy hétfőn éjfélig válaszoljanak öt olyan teljesítménnyel vagy feladattal, amelyet az elmúlt héten elértek.
A DOGE felszólítása közvetlenül azután érkezett be a szövetségi dolgozók postafiókjára, hogy Donald Trump szombaton azt nyilatkozta: szeretné, ha Elon Musk agresszívabbá válna a szövetségi bürokrácia dolgozóinak és kiadásainak leépítésében.
Elon Musk, aki a DOGE csapatát felügyeli, Trumphoz hasonlóan szintén a közösségi médiaoldalán jelentette be, hogy kiküldte az e-mail-t, és hozzátette, hogy a válasz elmaradása lemondásnak minősül.
Ilyen elegáns oldalvágást csak a nagy guru tud elhelyezni Musk csapatának
Warren Buffet a Berkshire részvényeseinek írt idei levelében elég hangsúlyosan kitér arra, mennyi adót fizetnek és ezzel hogyan járulnak hozzá az amerikai költségvetéshez. Elemzők szerint ezzel a nagy tech cégek felé tett egy oldalvágást, akik alacsony adókulcsokkal operálnak az országban. A Berkshire eközben rekordnyereséget ért el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Rolleresek figyelem, 150 ezer forintos bírság a tét
