Vivian Jenna Wilson 20 éves, és bonyolult a kapcsolata az apjával, aki a világ leggazdagabb embere, és aki az elmúlt néhány évben a hatalma megszilárdításával töltötte a napjait – írja a Teen Vouge. Wilson nem tipikus nepo bébi. 2020-ban derült ki róla, hogy transznemű, 2022-ben megváltoztatta a nevét, és bár korábban soha nem beszélt nyilvánosan Elon Muskról, végül a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy elhatárolódik tőle.
Mint mondta, nem tartja őt nagyra, szerinte Elon Musk a félelemből táplálkozik, „nagyon gyorsan dühössé válik, figyelmetlen és nárcisztikus ember”. Hozzátette, folyamatosan látja a hírekben Elon Muskot, a vele kapcsolatos dolgokat borzalmasnak tartja, és sokszor gondolkozik azon, hogy többször kellene nyilvánosan beszélnie az apjáról.
Kapcsolódó
Vivian Jenna Wilson először 2024-ben beszélt apjáról a nyilvánosság előtt, akkor azt állította róla, hogy „ő nem egy családapa, hanem egy sorozatos házasságtörő, aki nem hagyja abba a hazudozást a saját gyerekeiről”. Ráadásul szerinte biológiai apja valójában nem is keresztény, tudomása szerint ugyanis „életében nem volt templomban”.
Elon Musk korábban úgy nyilatkozott: rábeszélték arra, hogy beleegyezzen, az akkor még Xavier nevű gyermeke pubertáskori kezelésben részesülhessen. A koronavírus-járvány körüli zűrzavarra fogta, hogy áldását adta erre, de a dokumentum valós tartalmával nem volt tisztában. Saját megfogalmazása szerint ezután esküdött fel arra, hogy „elpusztítja a woke-vírust”. Wilson a legutóbbi interjúban azonban azt állította, apja nem miatta tolódott el jobbra ideológiailag.
Elon Musknak 14 gyermeke van 4 különböző anyától.
Wilson most egy sor posztban „teljesen hamisnak” nevezte apját, szerinte „kétségbeesetten keresi a rá irányuló figyelmet." Elon Musk nagyra nőtt, továbbra is több politikai hatalma van, mint amennyit egyes bírók törvényesnek vélnek – állítja.
Elon Musk dühös gyermeke a transzproblémákkal kapcsolatban is megszólalt, mondván:
nem érzem, hogy az emberek felismernék: transznak lenni nem választás kérdése.
Az szintén kiderült, hogy gyermekként a nemi diszfóriával (amikor a gyermek tartósan nem tud azonosulni a saját nemével, súlyosan elutasítja azt) és az ezzel járó mentális egészségügyi problémákkal is küzdött. Elborzasztja a transz-ellenes jogszabályok hulláma, amelyek a hozzá hasonló fiatalokat célozzák. Az Egyesült Államokban társait a jobboldal démonizálja, a demokraták pedig védtelenül hagyják őket – tett hozzá.
Elon Musk lerombolta a Tesla hírnevét, ezért lemondásra szólították fel
A Tesla egyik első befektetője szerint Elon Musk túl sok mindennel foglalkozik, és nem marad elég figyelme a cégre, amely egyébként is szenved a Trump által kivetett vámok miatt. Úgy gondolja, Muskot döntés elé kell állítani.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne
