Másoktól eltérően Kalifornia pénzügyi ereje, avagy a Golden State adott ahhoz, hogy az elszakadás gondolatával kacérkodjon. Az Egyesült Államok GDP-jének egyhetedét ez az állam állítja elő, és az összesen 3900 milliárd dollárral globálisan Kalifornia önmagában is a világ ötödik legnagyobb gazdasága az USA, Kína, Németország és Japán után – írja az Index.
Ráadásul Kalifornia e téren maga mögé utasítja Indiát, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Texast és Olaszországot is.
A több mint négy Magyarországnyi, 39 millió lakosú délnyugati tagállam az amerikai költségvetés legkimagaslóbb nettó befizetője, mivel
2022-ben 72 milliárd dollárral többet utaltak a szövetségi büdzsébe, mint amennyit visszakaptak.
Az Egyesült Királyság által lezongorázott brexit, a dél-szudáni önrendelkezés, de az ukrán szakadárok mozgalma is előképet jelenthet, igaz, a katalánok függetlenedési szándékát a spanyol kormány meghiúsította. De példákért nem kell messzire menni, hiszen maguk az amerikaiak is eljátszottak már az elszakadás gondolatával.
Texasban a szövetségi adóemelés miatt a kormányzó fenyegetőzött kiválással még 2009-ben, pár éve pedig az ottani republikánusok azt követelték a törvényhozóktól, hogy bocsássák szavazásra az elszakadás kérdését.
Szétszakítani a szövetségi kereteket
Donald Trump első hivatali ciklusa hajnalán, 2017-ben a kaliforniaiak közel harmada támogatta a békés kilépést az amerikai unióból. Azóta a közhangulat, illetve a Trump és az állam kormányzója közti viszony is romlott.
A demokrata Gavin Newsom már novemberben leszögezte, készen áll arra, hogy „megvédje Kalifornia értékeit és alapvető jogait” a megválasztott elnök második ciklusában. A történelmi előkép dacára a kaliforniai kormányzó ellenállása elszakadási mozgalommá fajulhat. Sacramentóban, Kalifornia fővárosában több mint egy évvel korábban hozzáláttak egy készenléti terv kidolgozásához Trump újraválasztása esetére.
Az általunk nagyra becsült szabadságjogokat támadások érik, és ezt nem fogjuk tétlenül nézni
– hangoztatta a kormányzó már Trump újraválasztásának másnapján.
Newsomot többször is rajtakapták, hogy Kaliforniát „nemzetállamnak” nevezte.
A lap emlékeztet, a megválasztott elnök agresszív nézeteket vall a többi között a klíma- és bevándorláspolitikáról, és ezek merőben különböznek a legnépesebb amerikai tagállam álláspontjáról ugyanezen kérdésekben. Trump már korábban kilátásba helyezte a gyógyszeres abortuszhoz való hozzáférés korlátozását is, és egész sor más olyan intézkedés módosítását, amely kivétel nélkül ellenkezik a kaliforniai gyakorlattal. Nem csoda, hogy Trump a szavazatok kevesebb mint 40 százalékát szerezte Kaliforniában az elnökválasztáson.
Mintegy 900 ezer aláírás szükségeltetik ahhoz, hogy kezdeményezhessék a kaliforniai alkotmány módosítását. Ilyen helyzetben pedig nem lenne nehéz ennyi szignót összegyűjteni.
Egy új alaptörvény megalapozhatja az állam kiválási törekvéseit, de jelentős akadályt képez az amerikai Legfelsőbb Bíróság, amely 1869-ben kimondta, hogy az Egyesült Államok „megsemmisíthetetlen szövetség”, amelyből egyetlen tagállam sem válhat ki.
Trump felvetette Grönland megvételét, és Kanada csatlakozását is
Mindeközben Trumpot a calexit helyett a bővülés gondolata láthatóan jobban foglalkoztatja: már felvetette a Dániához tartozó Grönland megvételét, és azt is bedobta, hogy Kanada csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!