Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a köztársasági politikai erőket, hogy hozzanak létre egy stabil és plurális többséget az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.
A köztársasági elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta, amelyet az európai parlamenti választásokon a pártja által június 9-én elszenvedett vereségre hivatkozva írt ki, és amelyet szerinte „senki nem nyert meg”.
Kapcsolódó
Egyetlen politikai erő sem szerzett kellő többséget, és a választásokból kikerült tömbök vagy koalíciók mind kisebbségben vannak
– írta az államfő a regionális sajtóban szerdán közzétett levelében, miközben ő maga Washingtonban tartózkodik a NATO-csúcstalálkozón.
Emmanuel Macron ezért arra szólított fel „minden olyan politikai erőt, amely azonosul a köztársasági intézményekkel, a jogállamisággal, a parlamentarizmussal, az európai orientációval és a francia függetlenség védelmével, hogy kezdjenek őszinte és lojális párbeszédet egy szilárd, szükségszerűen plurális többség megteremtése érdekében, az ország számára”.
Nem csattant el a radikális pofon, de nagy a bizonytalanság Franciaországban
Sokáig az volt a kérdés, megszerezheti-e az abszolút többséget a francia Nemzetgyűlésben a Marine Le Pen és Jordan Bardella által vezetett radikális Nemzeti Tömörülés. Végül azonban váratlanul a harmadik helyre csúsztak vissza, a baloldali összefogás és az Emmanuel Macron-vezette Együtt is megelőzte őket. A szakértő szerint a helyzet faramuci, de Le Pennek és Macronnak is van minek örülni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!