Hamarosan, a Bloomberg információi szerint szeptember 8-án találkozhat egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő. A hivatalos információ az eseményről meglehetősen kevés. Valójában még az sem biztos, a két elnök találkozására valóban sor kerül.

A Törökországban kormányzó AK Párt szóvivője mindössze annyit közölt a héten, hogy Erdogan a közeljövőben Oroszországba látogat, hogy az összeomlott ENSZ-megállapodásról tárgyaljon. Arról a megállapodásról, amelyből múlt hónapban kilépett Moszkva, és amely lehetővé tette az ukrán gabona fekete-tengeri exportját. Ankara most azt próbálja elintézni, hogy az ügyben illetékes orosz vezetők meggondolják magukat.

Omer Celik arra nem tért ki, hogy közvetlenül az orosz elnökkel is egyeztet-e a kérdésben Erdogan. Azt ígérte viszont, hogy a „látogatás új szakaszt nyithat” gabonaügyben.

A Kreml múlt hét végén, pénteken közölte, hogy a török és az orosz elnök hamarosan személyesen találkozhat.

Korábban a találkozó helyszíneként még nem Szocsit emlegették, hanem Törökországot, úgy tűnik azonban, hogy a terveken időközben módosítottak. Hogy miért, arról nem beszélnek, ám többféle válasz is elképzelhető, ahogy akár az összes lehetőség kombinációja is.

Erdogannak vagy inkább Putyinnak volt érdeke a helycsere?

Felmerülhet, hogy Putyin hasonló okokból nem utazik végül Törökországba, mint amiért az eredeti tervekkel ellentétben végül a BRICS-országok augusztusi dél-afrikai csúcstalálkozóját is kihagyta. Az Associated Press (AP) szerint gyanítható, hogy az orosz elnök azért nem vett végül részt az eseményen, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe szövetségesét, Cyril Ramaphosát, a dél-afrikai államfőt.

Miután ugyanis Dél-Afrika részese a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Alapszabályának (Statútum), így hivatalosan kötelessége lett volna őrizetbe venni, majd kiadni Hágának Putyint, amennyiben az ország területére lép. Az orosz elnök ellen még márciusban adott ki elfogatóparancsot a Nemzetközi Bíróság.

A Napi.hu-nak korábban nyilatkozó szakértő egyrészt arra mutatott rá, hogy Dél-Afrika 2015-ben már figyelmen kívül hagyott egy ICC-elfogatóparancsot. Abban az esetben az akkor még hivatalban lévő szudáni elnököt, Omar Hassan al-Bashirt nem adták ki Hágának, az államfői immunitás elvére hivatkozva. A szakértő ettől függetlenül már akkor azt tartotta a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy Putyin a nemzetközi elfogatóparancs mellett már nem kockáztatja meg a dél-afrikai utat.

Törökországnak a Nemzetközi Büntetőbíróság felé nincsenek kötelezettségei, az Európai Unió viszont elég régóta agitálja Ankarát, hogy ratifikálják a Nemzetközi Büntetőbíróság római alapokmányát. Felmerül a kérdés, hogy diplomáciai szempontból mennyire kínos Erdogannak, hogy ennek a kérésnek nem tesz eleget, mellette pedig még vendégül is látja az orosz elnököt. A szakértő szerint azonban ebben az esetben nem a Statútum aláírása, és Putyin hágai kézre játszása a fő kérdés.

Az EU-török kapcsolatrendszer rendkívül összetett és terhelt, ezen belül a Római Statútum aláírása elhanyagolható kérdésnek minősíthető. Az állam élén állóknak amúgy sem áll szándékában aláírni az egyezményt, hiszen az Törökország ellen is felhasználható lenne: kezdeményezték már a török kormány és személyesen Erdogan elnök felelősségre vonását is az ICC-nél a kurdok és ellenzéki törökök ellen foganatosított egyes intézkedések kapcsán

– nyilatkozta a Napi.hu-nak Szigetvári Tamás, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.

Hozzátette, nyílt titok egyébként is, hogy a Statútum aláírása amúgy sem jelenti az automatikus alkalmazási kötelezettséget, az EU-tag Magyarország például a kihirdetés halogatásával is képes az esetleges kötelezettségek alól mentesülni.

„Fontosabb szempontnak gondolom ebben az esetben, hogy Putyin valószínűleg biztonsági és esetleg egészségügyi okokból nem kívánja elhagyni Oroszországot”

– mondta.

Erdogan, a kötéltánc nagymestere

Szigetvári Tamás szerint az EU most sokkal inkább amiatt helyez nyomást Törökországra, hogy Oroszország egyik legjelentősebb szállítójává vált, miután Ankara nem léptette életbe az Európai Unió és Egyesült Államok által bevezetett szankciókat.

Erdogan ugyanakkor hatékonyan tud egyensúlyozni mind bel-, mind külpolitikai téren.

Az Oroszország és Ukrajna, valamint közvetve a nyugati érdekek közötti mediáció, a gabonaegyezmények tető alá hozása szintén része az ügyes balanszírozási kísérleteknek

– magyarázta Szigetvári Tamás.

Erdogan a május végi újraválasztása után érezhetően szelídebb, alkalmazkodóbb hangnemre kapcsolt. Elképzelhető, hogy ez részben a török ellenzék megerősödésének, és annak köszönhető, hogy míg az elmúlt időszak törökországi választásai során nem volt szükség második fordulóra, most másodjára is urnához kellett szólítani a törököket.

A vilniusi NATO-csúcstalálkozót követően Constantinos Filis, az Amerikai Főiskola Globális Ügyek Intézetének igazgatója beszélt arról, hogy „Erdogan már eleve a csúcstalálkozó pozitív főszereplője volt azzal, hogy beleegyezett, támogatja Svédország NATO-tagságát. Valószínűleg az a célja, hogy továbbra is arról szóljanak a hírek, hogy Ankara kiszámíthatóbb, kevésbé agresszív lett, azt remélve, hogy így többen tartják majd Törökországot értékes szövetségesnek”.

Szigetvári Tamás rámutatott Törökország ügyes balanszírozását jelzi többek között az is, hogy visszaengedték az oroszok által odaszállított Azov-ezred képviselőit Ukrajnába, valamint hogy a török Bayraktar drónok voltak az ukránok leghatékonyabb eszközei a háborúban. Mindeközben viszont Putyin „számíthat Erdogan pragmatizmusára, vagyis a kétoldalú kapcsolatok továbbra is igen fontosak maradnak”.

Erdogan hazai színtéren is számos területen módosította újraválasztása óta a stratégiáját. A szakértő szerint pedig mindez valójában nem is meglepő fordulat.

Jelenleg több kihívással is szembe kell néznie az elnöknek: a gazdaság nehéz helyzete és finanszírozási igényei miatt az európai kapcsolatok javítása is elkerülhetetlennek látszott, ez mindenképpen indok az alkalmazkodóbb politikára

– vélekedik Szigetvári Tamás.