A 2022 februárja óta zajló ukrajnai háború során először esett ukrán hadifogságba észak-koreai katona – erősítette meg az erről szóló sajtóértesüléseket a dél-koreai titkosszolgálat. A Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) közlése szerint az elfogott katona megsebesült, ám az állapotáról nem rendelkeznek további információval.

Egy baráti nemzet hírszerző szervezetével való valós idejű információcsere révén megerősítettük a sebesült észak-koreai katona elfogását, és a további fejlemények alapos kivizsgálását tervezzük

ismertette a szolgálat közleményét egy koreai hírportál. A hírszerzési forrás szerint egyelőre nem ismert, hogy pontosan hol kapták el az észak-koreai harcost. A pénteki közleményében már arról tájékoztatott az NSI, hogy belehalt a sérüléseibe Phenjan csütörtökön élve elfogott katonája.

Ez is Kurszkban történhetett

December 26-án arról számolt be az ukrán sajtó, hogy a Kurszkban zajló harcok során esett fogságba a sebesült koreai baka és egy, állítólag erről a katonatisztről készült fotó terjedt a Telegramon. Azonban a kijevi hatóságok nem erősítették meg az információt – írja Meduza.

Szöul becslése szerint már ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az orosz-ukrán háborúban. 

Már 1100 főre teszik az észak-koreai veszteségeket az orosz-ukrán fronton

Tovább duzzadhatott a háborús áldozatok száma. Dél-Korea úgy becsüli, hogy immár ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az ukrán harcok során. Putyinék oldalán újabb csapatokat szánnak a frontra.A részletekről ITT olvashat