Az észak-koreai katonai egységek elhagyták oroszországi gyakorlóterepüket, és először léptek be az orosz és az ukrán erők közötti harci zónába – közölte csütörtök esti közleményében az ukrán katonai védelmi hírszerző szolgálat (HUR). 

Az észak-koreai (KNDK) katonákat öt katonai helyszínen képzik ki Oroszország távol-keleti részén, és több hetes kiképzésen kell átesniük, mielőtt bevetik őket az Ukrajna elleni háborúban. Az Egyesült Államok szerdán megerősítette, hogy észak-koreaiak ezrei gyakorlatoznak Oroszországban a Kreml katonáival együtt – írja a Politico.

Kijevből származó frissített becslések szerint Phenjan mintegy 12 ezer katonát vezényelt át Oroszországba, köztük 500 tisztet és három tábornokot. A hét elején Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy Ukrajna már észak-koreai katonatiszteket is észlelt a kelet-ukrajnai Donbász oroszok által megszállt területein.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem erősítette meg és nem is cáfolta a KNDK-csapatok jelenlétét országában. A csütörtöki BRICS-csúcstalálkozón a Kreml vezetője azt mondta, hogy „nem Oroszország tettei vezettek az eszkalációhoz”, és azzal vádolta a nyugati országokat, hogy segítenek Ukrajnának a Moszkva elleni háborúban.

Emlékeztetett arra is, hogy az orosz parlament ratifikálta az Észak-Koreával kötött „átfogó stratégiai partnerségről” szóló megállapodást, amelyet Putyin idén nyáron írt alá Phenjanban, és amelyben mindketten „kölcsönös segítséget ígérnek az egyik aláíró fél elleni agresszió esetén”.

A Kreml ragaszkodik hozzá, hogy Oroszországnak joga van bármilyen katonai együttműködésbe bocsátkozni Észak-Koreával, illetve, hogy bármilyen katonai tevékenység nem feltétlenül minősül „harmadik ország elleni támadásnak”. Eközben Phenjan alaptalan pletykának titulálta a híreket, amelyek szerint a KNDK csapatai felkészültek volna, hogy csatlakozzanak az orosz sereghez.

Az ukrán katonai hírszerzés szerint Moszkva kinevezte Junusz-Bek Jevkurov orosz védelmi miniszterhelyettest, hogy felügyelje a KNDK csapatainak kiképzését.

A Phenjan által küldött katonákat lőszerrel, ágyneművel, téli ruhákkal és cipőkkel, valamint higiéniai termékekkel látják el. A Kreml nagy reményeket fűz az észak-koreai kontingenshez az Ukrajna elleni háborúban és a Nyugattal való globális konfrontációban

– írja a HUR.

Zelenszkij elnök hétfőn elmondta: szerinte azért küldték a tisztjeiket először, mert ők fel tudják mérni a terepet mielőtt az észak-koreai katonák nagy része megérkezik. Fel kell mérniük a nyelvi eltéréseket is, különben nem tudják majd vezényelni őket. 

A trágyaléggömbök után itt az újabb szemétkedés, teljesen elvágta magát Észak-Korea

A megerősített határ saját oldalán felrobbantotta a két országot összekötő utakat és vasútvonalakat Phenjan, ami arra késztette Dél-Korea hadseregét, hogy figyelmeztető lövéseket adjon le.
Bővebben--->fél