Az Ukrán Fegyveres Erők elfogtak két észak-koreai állampolgárt, akik Oroszország oldalán harcoltak a háborúban – közölte Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy a két hadifoglyot Kijevbe szállították, jelenleg az ukrán nyomozó hatóságok hallgatják ki őket.
Ugyanakkor az ukrán elnök annak pontos körülményeit nem tisztázta, hogy a két észak-koreai katonát hol és hogyan fogták el.
A feladat nem volt könnyű, mert az oroszok és az észak-koreai katonák végeznek a sebesültekkel, és mindent megtesznek azért, hogy ne maradjon bizonyíték egy másik állam - Észak-Korea - részvételére az Ukrajna elleni háborúban
– idézi Volodimir Zelenszkij kijelentését a Meduza, aki egy fényképet is közzétette az Észak-Koreából származó foglyokról, ahogy egy orosz katonai igazolványt is megosztott, amely az ukrán elnök állítása szerint az egyiküktől származik.
Az ukrán elnök megígérte, hogy az újságírók meglátogathatják az elfogott észak-koreaiakat, mert „a világnak tudnia kell, hogy mi történik”
– tette ígéretet Volodimir Zelenszkij.
Nem voltak érdekeltek az észak-koreai katonák túlélésében
Először ősszel láttak napvilágot hírek arról, hogy észak-koreai katonákat is az ukrán frontra vezényelnek, hogy segítsék az orosz hadsereget. Az ukrán, az amerikai és a dél-koreai hatóságok szerint Phenjan körülbelül 10-12 ezer katonát küldhetett a háborúba. Oroszország hivatalosan azóta sem erősítette meg, ugyanakkor nem is tagadta az észak-koreai katonák részvételét a háborúban.
Már az orosz civileket sem kímélik az észak-koreaiak: videó
Phenjan Kurszkban szolgáló katonái a helyi lakosokat utcára küldve húzódtak fedezékbe egy ukrán dróntámadás elől.A részletekről ITT írtunk bővebben.
December végén Zelenszkij azt nyilatkozta, hogy az Ukrán Fegyveres Erők több észak-koreai katonát is elfogtak, akik elmondása alapján súlyosan megsebesültek. Továbbá az ukrán elnök azt is hozzátette: „az orosz hadsereg és az észak-koreai vezetők egyáltalán nem voltak érdekeltek ezeknek az észak-koreaiaknak a túlélésében”.
Inkább Moszkvának kedvez az észak-koreai megállapodás?
Miután Moszkva 2022 februárjában elindította Ukrajna ellen az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett offenzívát, Észak-Korea és Oroszország jóval szorosabbra fűzte eddigi hadipari együttműködését. A két ország által júniusban aláírt védelmi paktum december elején lépett hatályba, tovább szilárdítva a kapcsolatokat.
Szakértők feltételezései szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető az orosz szövetség által fejlett katonai technológiára, valamint hadi tapasztalatok megszerzésére törekszik.
Ám egyáltalán nem biztos, hogy Phenjan terveinek megfelelően alakul a megállapodás. Az ukrán különleges műveleti erők december közepén megosztottak egy videót, amelyben azt állítják: drónjaik sikeresen kiiktattak közel száz észak-koreai katonát, akik közül ötvenet egyenesen megöltek Kurszk térségében. Továbbá azt is közölték: három nap alatt több tucat Phenjan küldte katonával végeztek, és többeket megsebesítettek.
Már 1100 főre teszik az észak-koreai veszteségeket az orosz-ukrán fronton
Tovább duzzadhatott a háborús áldozatok száma. Dél-Korea úgy becsüli, hogy immár ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az ukrán harcok során. Putyinék oldalán újabb csapatokat szánnak a frontra.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!