A legutóbbi ötéves átlagok alapján az európai hőmérséklet 2,3 Celsius fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, míg ez az érték globálisan csak 1,3 Celsius-fok – állítja az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének és az Európai Unió klímaügynökségének hétfőn közzétett jelentése.
A rekordhőmérséklet erdőtüzeket, hőhullámokat, jelentős gleccserjég és hó veszteséget okoz. Többek között az Alpokban is, ahol a gleccserjég mintegy 10 százaléka tűnt el az elmúlt két évben – írja a Euronews.
A jelentés tartalmaz többek között olyan megállapításokat, amely alapján a kontinensnek lehetősége van rá, hogy célzott stratégiát dolgozzon ki a megújuló erőforrásokra való átállás felgyorsítására.
A hőmérséklet emelkedése azonban sokkal rosszabb is lehetne, ha a kontinens nem dolgozna a folyamatos átálláson. Tavaly például a villamos energia 43 százalékát megújuló erőforrásokból állították elő, szemben a 2 évvel korábbi 36 százalékkal. Szintén elmondható, hogy Európában már ez a második év, amikor több energia termelődik megújuló erőforrásokból, mint fosszilis tüzelőanyagokból.
A gazdasági veszteségek sem elhanyagolhatóak, ugyanis az időjárás és az éghajlati változások miatt 2023-ban 13,4 milliárd eurónak megfelelő veszteség gyűlt össze.
A Copernicus szervezet arról is beszámolt, hogy az idei március már a tizedik egymást követő hónap, amely rekordhőmérsékletet hozott. Az éghajlatváltozással összefüggésben Európa szerte a halálesetek száma is nőtt. Tavaly több mint 150 emberéletet követeltek a viharok, áradások és az erdőtüzek.
Nem csak a hőmérséklet, a banán ára is emelkedik
A világ egyik vezető ágazati szakértője szerint az éghajlatváltozás lesújt a közkedvelt gyümölcsre. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!