„Ha rajtakapjuk őket egy telefonnal, elkobozzuk, és a nap végén visszaadjuk” – mondta az iskola igazgatója, David Bogaerts. Brüsszel és Belgium déli részén, Vallónia régióban több száz iskola fogja követni az intézmény példáját. Nyáron a frankofón közösség új kormánya bejelentette, hogy az általános iskolákban és a középiskolák első három évfolyamán okostelefon-tilalmat vezet be, de sok iskola nem várja meg a terv véglegesítését, mielőtt saját tiltással élne.

A tendencia nem csak Belgiumban terjed: Hollandiában már betiltották az eszközöket, Franciaország és Írország oktatási miniszterei pedig a múlt héten közölték, hogy szintén fontolgatják a tiltást

– írja a Politico

Az okostelefonok betiltása az osztálytermekben egyszerű megoldásnak tűnik, miközben egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a készülékek elterelik a figyelmet és a cyberbullying melegágyai. A túlzott képernyőidőnek a gyerekek mentális egészségére gyakorolt hatása felkerült a politikai napirendre – még Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megemlítette ezt a kérdést a következő mandátumára vonatkozó programjában.

A korai és tinédzser évek kritikusak az agy és a személyiség fejlődése szempontjából – és egyben a közösségi média és a túlzott képernyőidő okozta ártalmakkal szembeni sebezhetőség időszaka is

– írta.

Egyes szakértők szerint a tiltásokat csak azért vezetik be, mert a korábbi próbálkozások az okostelefonok tantermi használatának szabályozására már kudarcot vallottak.

„Az iskolákban gyakori téma volt az okostelefon. Meg kell tanítanunk a gyerekeket, hogyan kell ezzel bánni. Ez az életük része, lehet helye az iskolában” – mondta Lieven De Marez, a Genti Egyetem média, technológia és innováció professzora. A tanárok azonban nehezen tudják szabályozni a mobilhasználatot, egyszerűen azért, mert a diákok túl nagy késztetést éreztek az okostelefonok használatára. A tiltásnak azonban hátránya is van, mivel nem tanítja meg a gyerekeket arra, hogyan dolgozzanak az okostelefonokkal a döntő fontosságú 12 és 18 éves kor között, amikor az agynak az a része, amely a koncentrációt és a figyelmet irányítja, kialakulóban van – érvelt Lieven De Marez.