Ursula von der Leyen Koppenhágában kijelentette, hogy határozottan fel fog lépni a külföldi dezinformáció ellen, és új jogszabályt fog javasolni, ha újra az Európai Bizottság elnökének választják. Európa nincs eléggé felkészülve arra, hogy felderítse és elhárítsa a külföldi beavatkozást és manipulációt, amelynek célja a megosztottság növelése – értékelt a Bizottság elnöke a demokrácia-csúcstalálkozón.
Kiemelte, hogy az EU tartalomszabályozási jogszabálya, a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA), amelyet tavaly kezdtek alkalmazni, kiegészülve még a világ első mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályával sem biztos, hogy elegendő lesz a jövőben.
Nemrég a francia és a német hatóságok is jelezték, hogy újraindultak az EU-ellenes narratívákat terjesztő összehangolt műveletek, amelyeket nemcsak álhíreket terjesztő weboldalakon, hanem olyan közösségi médiaplatformokon keresztül hajtottak végre, mint például a Facebook és az X.
Von der Leyen beszédében hangsúlyozta, hogy az új javaslat az unión kívülről származó, manipulált online információ felderítésének megerősítésére összpontosítana. Hozzátette, az idén létrehozott francia Viginum dezinformáció-ellenes egységhez hasonló európai struktúrát lehetne felállítani, amelynek szakértői figyelemmel kísérnék és megosztanák a potenciális veszélyeket.
Támogatásra buzdít és felelősséget kér a Tanács
A Tanács 2024. május 14-én kelt miniszteri szintű következtetésében hívta fel a figyelmet, hogy az influenszerek egyre nagyobb hatást gyakorolnak az emberek életére az általuk kreált tartalmakon keresztül. Bár ez a hatás gyakran pozitív, az online közösségek sokfélesége és azok érzelmi töltete, akár káros is lehet, mind az egyének mentális egészségére, mind a társadalomra nézve, ezért ajánlásokat fogalmaztak meg.
- Először is, bátorítják a tagállamokat, hogy lépjenek kapcsolatba az influenszerekkel és az újonnan alakuló, őket képviselő szervezetekkel annak érdekében, hogy tudatosítsák a média ökoszisztémában betöltött szerepüket és a rájuk vonatkozó jogszabályok ismeretét.
- Másodszor, felkérték az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel uniós szintű támogatás biztosítható az influenszerek számára. Ehhez összehangolt politikai megközelítést javasol a médiaműveltség és a felelős online magatartás terén, valamint az EU már létező alapjainak és programjainak kihasználását a médiaoktatás területén.
- Harmadszor, arra szólította fel mind a Bizottságot, mind a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki szakpolitikákat és eszközöket az influenszerek felelős magatartásának támogatása érdekében, és segítsék elő az önszabályozó testületek vagy mechanizmusok fejlődését. Ennek részeként fontolóra veszi egy etikai kódex kidolgozását az influenszerek számára.
A Tanács vállalta, hogy biztosítja az influenszerek részvételét a médiapolitikai aspektusok kidolgozásában, amelyek hatással lehetnek rájuk, beleértve a mesterséges intelligencia növekvő befolyását is.
Szerző: Tieger Endre, az EuroAtlantic Tanácsadó elemzője
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!