Az uniós bizottság üzenetében azt írta: felvették a kapcsolatot az érintett hatóságokkal, várják a részletes válaszokat. Ezek az információk – mint kiemelték – szükségesek ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni.
Figyelemmel követjük a helyzetet, kapcsolatban vagyunk a magyar és a szlovák hatóságokkal
– fogalmaztak.
Kapcsolódó
Az EU már korábban létrehozta a tagállamok számára azt a keretrendszert, amely lehetővé tette, hogy függetlenedjenek az orosz energiahordozóktól, és elkerülhetők legyenek a hasonló helyzetek – tették hozzá. Korábban, az Európai Bizottság illetékes szóvivője azt közölte: nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt, hogy Ukrajna kőolajszállítási korlátozást vezetett be az orosz Lukoil cégre.
Olof Gill közölte, a kőolajszállítás ukrán korlátozásáról szóló, a magyar és a szlovák kormány részéről küldött levelet Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős biztos hétfőn megkapta. Az abban foglaltakat az Európai Bizottság elemzi, további információt gyűjt, amikor minden tény és vonatkozó információ rendelkezésre áll, a testület „döntést fog hozni” – írja az MTI.
Megjegyezte, hogy az uniós bizottság rendelkezésére álló információk szerint a szállítás korlátozásának nincs közvetlen hatása az EU olajellátására. „Nem áll fenn közvetlen probléma a két érintett ország esetében”, mivel mindkét országnak 90 napos tartaléka van, az EU szabályozásoknak megfelelően – nyilatkozta a szóvivő.
Lukoil-ügy: hatott a szlovák fenyegetés, gőzerővel keresik a megoldást az ukránok
Kezdik lassan elveszíteni a türelmüket az orosz-ukrán-szlovák-magyar kőolajtranzit-ügy szereplői. A legutóbbi 24 órában fenyegetőzött Robert Fico, felháborodott Szijjártó Péter, az uniós diplomaták pedig a jelek szerint álságosnak tartják, hogy a magyarok és a szlovákok az Európai Bizottságtól várnak segítséget.A teljes cikket ITT olvashatja.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!