Csütörtökön délután elfogadta az Európai Parlament a Magyarországot elítélő határozati javaslatot, amely kimondja, hogy Magyarországon kiépült a választási autokrácia hibrid rendszere.
Az előterjesztést 345 képviselő támogatta, 104-en elutasították, 29-en tartózkodtak.
Az Európai Parlament a határozatban komoly aggodalmának ad hangot, amiért az Európai Bizottság tavaly decemberben felszabadított 10,2 milliárd euró uniós forrást, mivel a képviselők szerint ennek feltételei nem teljesültek. Éppen ezért vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy beperlik a Bizottságot.
Az Euronews beszámolója szerint az állásfoglalásban arra szólítják fel a Bizottságot, hogy a helyreállítási alapból addig ne folyósítsanak kifizetéseket Magyarországnak,
amíg a korábban meghatározott célok nem teljesülnek, valamint ennek nem látszik konkrét és ellenőrizhető eredménye.
Az Európai Tanácsot is megszólítják az elfogadott határozatban a képviselők, miszerint minél hamarabb indítsák meg a döntéshozatal reformját, hogy megszüntessék a vétójoggal való visszaélést és a zsarolást.
Emellett a képviselők azt is szeretnék, hogy oldják meg a 2024 második felében bekövetkező problémás helyzetet a Tanács vezetése kapcsán, miszerint Charles Michel távozása után Orbán Viktor venné át a Tanács vezetését, mint a soros elnökséget adó ország miniszterelnöke.
Az elfogadott határozatnak nincsen kötelező ereje, ezért lényegében csak politikai nyomásgyakorlásként értelmezhető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni