Az Európai Unió 235 millió eurós segélycsomagot nyújt Szíriának és a vele szomszédos országoknak –jelentette be Hadja Lahbib válságkezelésért felelős uniós biztos pénteken Damaszkuszban.
A segélycsomaggal a lakhatás, az élelmiszer- és ivóvízellátás, az egészségügyi és oktatási szolgáltatások biztosításához fognak hozzájárulni – mondta el Lahbib az új szíriai kormányzat vezetőjével, Ahmed es-Saraával folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón. Az uniós biztos hangsúlyozta: számítanak a szíriai hatóságokra abban, hogy biztosítsák a segélyek akadálytalan és biztonságos eljutását a nehezen elérhető és konfliktus sújtotta térségekbe is.
Hadja Lahbib volt az első magas rangú uniós tisztségviselő, aki Damaszkuszba látogatott Bassár el-Aszad volt szíriai államfő hatalmának megdöntése óta.
Jogállamot szeretnének látni
A közel-keleti ország vezetését átvevő Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű csoport tagjai „történelmet írnak épp, és jó lenne, ha pozitív nyomot hagynának azzal, hogy egy mindenkit befogadó jövőt kezdenek el építeni” – hangsúlyozta az Európai Unió tisztviselője.
Fényes jövőt képzelünk el Szíriának, és ehhez azt kellene látnunk, hogy tiszteletben tartják a jogállamot, az emberi jogokat, a nők jogait. Az új vezetés tagjai valóban biztató dolgokat mondtak, (...) most már konkrét lépésekre van szükség
– fejtette ki az uniós biztos.
Az új szíriai átmeneti kormány azon munkálkodik, hogy az Európai Unió oldja fel a Szíriával szembeni szankciókat, a kérdés vélhetően Lahbib damaszkuszi tárgyalásain is napirendre került. Az uniós külügyminiszterek január 27-i brüsszeli tanácskozásukon vitatják meg az egyes büntetőintézkedések lazítására vonatkozó javaslatokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Oroszokra és ukránokra cserélik le az iváncsai akkugyár dolgozóit?
