Feltehetően szennyezett infúziós zsákok miatt tizenhárom 14 év alatti gyermek meghalt Mexikó középső részén – közölték csütörtökön a hatóságok.

Az egészségügyi minisztérium országszerte utasította az orvosokat, hogy ne használják az egyik beszállító cég által gyártott infúziós zsákokat.

A feltevések szerint a fertőzést egy gyógyszereknek ellenálló baktérium, a Klebsiella oxytoca okozta. Először novemberben mutatták ki három állami és egy magánkórházban az ország középső részén lévő Mexikó államban. A hatóságok szerint

a gyerekek halálát vérmérgezés okozhatta, de a pontos okokat még vizsgálják.

Eddig 20 lehetséges esetet fedeztek fel, ebből 15 páciensnél erősítették meg a baktériumfertőzést, négy esetben még vizsgálják, egyben pedig kizárták ezt a fertőzést.

A 19 beteg közül 13 vesztette életét, a többieket pedig kórházakban kezelik.

„Folyik a vizsgálat a fertőzés okainak megállapítására, és folytatjuk a megfigyelést, hogy kizárjuk az esetleges fertőzést más intézményekben” – közölte az egészségügyi minisztérium, és felszólította az egészségügyben dolgozókat, hogy azonnal jelentsenek minden lehetséges esetet.

Mexikóban az utóbbi években több botrány robbant ki szennyezett gyógyszerek vagy egészségügyi eszközök miatt.