Diplomáciai források szerint az európai kimaradók mellett a NATO-szövetséges Kanadát is meg akarja hívni a résztvevők közé Franciaország.
A kontinens országai közül Norvégia, Kanada, Litvánia, Észtország, Lettország, a Cseh Köztársaság, Görögország, Finnország, Románia, Svédország és Belgium részvételére számítanak a Reuters hírügynökség forrásai szerint.
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn rendkívüli találkozót hívott össze olyan országok részvételével, mint Nagy-Britannia, Németország és Olaszország, valamint a NATO-szövetség és az EU végrehajtó testülete – emlékeztet a hírügynökség. Mindez része volt annak a törekvések, hogy felmérjék, hogy az esetleges Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák hogyan nézhetnének ki a gyakorlatban, továbbá, hogy miképpen kellene Európának gyorsabban lépnie a védelmi kiadások növelése érdekében.
Az is a mérlegelés részét képezte, hogy miként lehetne a kontinensnek gyorsabb lépéseket tennie úgy, hogy közben az amerikai kormányzat magasabb sebességre kapcsolja az Ukrajna és az Oroszország közötti három éve tartó háborút lezáró diplomáciát.
Rijádban a békéről tárgyálnak, közben az oroszok újabb ukrán települést foglalnak el
Újabb donyecki település került orosz fennhatóság alá, továbbra is nyugat felé tolva az ukrán haderőt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg