A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb elnök a francia-szerb üzleti tanács ülésén vett részt, majd a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a Dassault Aviation vállalattal már folynak a tárgyalások, a szerződést pedig két hónapon belül aláírhatják Emmanuel Macron jelenlétében. Aleksandar Vucic kiemelte:
a vadászgépek vásárlása jelentősen bővíti majd a két ország közötti katonai, de a más területeket is érintő együttműködést.
Aleksandar Vucic korábban úgy nyilatkozott, hogy a szerb hadsereg és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád. Kijelentette, hogy akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják, majd azzal egészítette ki, hogy Szerbia nem készül háborúra. Hozzátette, hogy a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására – írja az MTI.
Nem akármilyen fegyverekre ruháznak be
A szerb elnök februárban jelentette be, hogy Belgrád önmegsemmisítő (kamikaze) drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől, és akkor közölte, hogy hamarosan körülbelül hárommilliárd euróért vásárol Rafale típusú francia vadászgépeket is.
A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.
Elemzők szerint Szerbia – az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, noha elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút – a más országoktól vásárolt fegyverek és harci eszközök beszerzésével is jelzi távolodását Moszkvától.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg