A francia szakszervezetek ismét sztrájknappal igyekeznek Emmanuel Macron francia elnök tudtára adni: nem fogadják el a múlt héten parlamenti szavazás nélkül elfogadott nyugdíjreformot – írja a CNN.
A törvénymódosítás értelmében Franciaországban 62 évről 64-re emelnék a nyugdíjkorhatárt. Egyelőre azonban még az is kérdéses, hogy az Alkotmánybíróság jóváhagyja-e a költségvetési tervbe ágyazott nyugdíjreformot.
Emmanuel Macron egy szerdai televíziós interjúban is elmondta, a módosításra mindenképp szükség van a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt. Hozzátette, reményei szerint év végére életbe is lép az újítás.
A legjobb válasz, amit adhatunk az elnöknek, ha emberek milliói sztrájkolnak és vonulnak ki az utcára
– biztatta a franciákat Philippe Martinez, az egyik legnagyobb franciaországi szakszervezet vezetője az LCI tévécsatornának adott nyilatkozatában.
A párizsi tömegközlekedést megbénította a csütörtöki munkabeszüntetés, a TGV-járatok – azaz a távolsági nagysebességű vasúti szolgáltatás – 50 százalékát törölték, de a Párizs–Orly repülőteret érintő utak esetében is számolni kellett változásokkal és fennakadásokkal.
A párizsi utcákat több helyen is szeméthegyek borítják, egy Associated Press-nek nyilatkozó helyi lakos elmondta, már patkányt is látott, a másik pedig azzal viccelődött, hogy a Chanel illatát jobban kedveli a francia fővárost mostanság beborító bűznél.
A közelmúltban elharapództak a franciaországi tüntetések: protestálók ezrei gyújtogattak, petárdákkal dobálták a rendőröket. A csütörtöki megmozdulásokra országszerte összesen 12 ezer rendőrt mozgósítottak, csak Párizsban 5 ezret.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány