Az izraeli-gázai háború miatt, egyre többen bojkottálják a McDonald’s gyorsétteremláncot és a Starbucks kávéházláncot, amit a cégek kezdenek érezni bevételeikben – írja a Financial Times.
A Starbucks elleni bojkott akkor vette kezdetét, amikor a cég beperelte a dolgozók szakszervezetét egy tavaly októberben közzétett bejegyzés miatt, amivel megsértették a védjegyre vonatkozó jogi szabályokat a cég nevének és logójának használatával, miközben szolidaritásukat fejezték ki a palesztinok iránt az X-en. A szakszervezet erre saját bírósági beadvánnyal válaszolt, rágalmazásra hivatkozva, szerintük a cég, a terrorizmus támogatásával vádolta meg őket.
Ezek után a médiában egyre több olyan videó bukkant fel, ami a Starbuck-os italok otthoni elkészítésére tanítja meg az embereket.
Bár a cég külön közleményt tett közzé arról, hogy nincs politikai programja, és az összes közösségi médiában közölt pletykát visszautasítja, világszerte elkezdték rongálni az üzleteiket.
Éves összevetésben azonban, a Starbucks bolti eladásai 5 százalékkal nőttek, a januártól tartó három hónapban, a Közel-Keleten viszont visszaesés tapasztalható, és az amerikai eladások is elmaradnak a szokásostól.
A McDonald’s sem úszta meg, a cég szerint, a nemzetközi licencelt részlegen a bolti értékesítések, a december végéig tartó három hónapban jelentősen elmaradtak az elemzők által korábban jósoltaktól.
A lassulás elsősorban a közel-keleti éttermekben, valamint túlnyomó részt a muszlim országokban, például Indonéziában és Malajziában érzékelhető.
A gyorsétteremlánc helyzetét az sem könnyíti, hogy egy palesztinpárti mozgalom tavaly támogatta a cég elleni bojkottot, miután a McDonald’s közölte, hogy több ezer ingyenes étkezést biztosít az Izraeli Védelmi Erők állományának.
Elkeseredettek vagyunk a dezinformáció és a pontatlan információk miatt, amelyek a közel-keleti konfliktusra adott válaszunkkal kapcsolatos álláspontunkról szólnak. A McDonald's nem finanszíroz és nem támogat egyetlen olyan kormányt sem, amely részt vesz ebben a konfliktusban
– mondta a gyorséttermi lánc vezetője, majd hozzá tette, hogy a licencpartnerek a cég jóváhagyása nélkül, tőlük függetlenül hajtották végre intézkedéseiket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát