Az elmúlt héten több olyan mentési és keresési művelet is indult turisták után, akik az ország távolabbi szigeteire tett látogatásuk során tűntek el. Köztük van a népszerű televíziós műsorvezető, Michael Mosley is, akit Szími szigetén holtan találtak. A hatóságoknak öt napba telt, mire a médiaszemélyiség holttestét megtalálták, a halálában pedig közvetlen szerepe lehetett a rekkenő hőségnek.
További két szigetre, a Szamoszra és Amorgoszra is kihívták a mentőegységeket, hogy egy idős holland és egy amerikai állampolgárságú férfi nyomába eredjenek, akik szintén túraútvonalakon tűntek el – írja a The Guardian.
A klímaváltozás frontvonalában lévő, mediterrán gócpontnak számító Görögországban egyre melegebb van, tavaly nyáron 48 Celsius-fokos rekordot mértek.
A görög meteorológiai szolgálat már korábban jelezte, hogy az évszaknak már ezen korai szakaszában rekordmagas hőmérséklettel kell számolni. Az iskolák bezártak, a kulturális minisztérium pedig még az Akropoliszt és kénytelen volt lezárni.
A helyi tisztségviselők szorgalmazzák, hogy tájékoztassák körültekintőbben a turistákat, továbbá, hogy a távoli területeken működő, az ösvények javításához szükséges ismeretekkel és képességekkel rendelkező gyalogosklubok kapjanak jobb anyagi és technológiai támogatást, hogy a túraösvények kevésbé legyenek veszélyesek.
Indul a visszaszámlálás, berobban a hőség
Záporok, zivatarok az ország délkeleti, keleti felén alakulhatnak ki, a szél elsősorban a Dunántúlon és északkeleten megélénkül. Szombaton már itt a tomboló nyár.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!