Múte B. Egede grönlandi miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy kész tárgyalni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, aki korábban közölte, hogy az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarja vonni az északi-sarkvidéki szigetet. Egede egyben sürgette, hogy tartsák tiszteletben a sziget függetlenségi törekvéseit.

Donald Trump, aki január 20-én lép hivatalba, szükségszerűnek nevezte a félautonóm dániai terület feletti amerikai ellenőrzést. Nem zárta ki katonai vagy gazdasági eszközök esetleges bevetését sem, beleértve a Dániát sújtó vámok kivetését. Az Európai Unió már korábban jelezte, megvédi Grönlandot.

Egy koppenhágai sajtótájékoztatón arra a kérdésre válaszolva, hogy kapcsolatba lépett-e már Trumppal, Egede kijelentette: „nem, de készek vagyunk megvitatni mindazt, ami összeköt bennünket."

Egede azt mondta, hogy nem akarnak sem amerikaiak, sem dánok lenni, grönlandiak akarnak maradni. „Függetlenné szeretnénk válni, gazdák szeretnénk lenni a saját házunkban. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden köteléket, együttműködést és kapcsolatot megszakítanánk Dániával" – tette hozzá.

Grönland függetlenné válhat

Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, közölte: csütörtökön találkozót kért Trumptól, de nem hiszi, hogy erre a beiktatás előtt sor kerülhet. 

Grönland függetlenné válhat, ha a lakói akarják, de nem úgy, hogy az Egyesült Államok egyik tagállama legyen – szögezte le szerdán a dán külügyminiszter. „Teljességgel elismerjük, hogy Grönlandnak saját törekvései vannak. Ha megvalósítják ezeket, Grönland függetlenné válik, viszont aligha azzal a szándékkal, hogy az Egyesült Államok tagállamává váljék"  jelentette ki Lars Lokke Rasmussen.

Hozzátette, nyitottak tárgyalni az amerikaiakkal arról, hogyan tudnának esetleg még szorosabban együttműködni, hogy az amerikai vágyak teljesüljenek.

Az 57 ezer lakosú Grönland 1953-ig dán gyarmat volt, jelenleg saját kormányzattal rendelkező dániai terület. 2009-ben népszavazás eredményeképpen kibővítették a grönlandi autonómiát. A stratégiai fontosságú, ásványkincsekben gazdag sziget északi részében az Egyesült Államok katonai támaszpontot működtet.

Mit tud a sziget, amit Trump olyan szívesen elfoglalna, hogy még a fiát is odaküldte?

Kanada, a Panama-csatorna, Grönland – a békepárti Trump még be sem ült az ovális irodába, de már bejelentette az Egyesült Államok területi igényeit. Az északi szomszéd leigázása ugyan csak rossz viccnek tűnik, ám a többi valóban geostratégiai érdek lehet. Erről itt tudhat meg többet >>>