A New York-i rendőrség nem azonosította azonnal az 50 éves vezérigazgatót. Az első információk arról szóltak, hogy egy középkorú férfit lábon és mellkason lőttek. A mentők később a Mount Sinai Kórházba szállították, ahol később halottak nyilvánították.
A Business Insider azt írja, a lövöldözést biztonsági kamerák felvételei is rögzítették, melyen az látszik, hogy
egy fekete ruhás, szürke hátizsákot viselő, csuklyás fegyveres támadó nagyjából 6 méterről tüzet nyit a UnitedHealthcare vezérigazgatójára, aki éppen a szálloda felé tart.
A gyanúsított több lövést adott le a hangtompítóval felszerelt fegyverrel, majd elmenekült. A hatóságok még senki sem tartóztattak le.
Brian Thompson 20 éven keresztül volt a UnitedHealthcare vezetője, 2021 áprilisa óta pedig a vállalat egészségügyi ellátásokért felelős egység vezérigazgatója volt. Korábban a cégcsoport kormányzati programjainak vezérigazgatójaként dolgozott, és a Medicare- és Medicaid-programokat irányította.
Halálra késelte munkaadójának feleségét, majd robbantott a mezőgazdasági munkás
Hajtóvadászat indult egy 59 éves szlovák állampolgár ellen, miután a férfi meggyilkolt egy 65 öves nőt Alsó-Ausztriában. Az elkövető elfogása érdekében helikoptert is bevetett a helyi rendőrség, a férfi elbarikádozta magát a hatóság elől, majd működésbe hozott egy robbanószerkeszetet, számolt be róla a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!