A hatóság közleményében hangsúlyozta, hogy a Leqembi az első ilyen jellegű szer, amelyet Nagy-Britanniában engedélyeztettek, s amely igazoltan hatásos a betegség súlyosbodásának lassításában.

A gyógyszert azonban nem a brit állami egészségügyi szolgálaton (NHS) keresztül fogják forgalmazni, mert az illetékes pénzügyi felügyelet nagyon drágának tartja a készítményt. A lecanemab nevű hatóanyag előnyei egyszerűen túl elenyészők ahhoz, hogy igazolni lehessen az NHS számára felmerülő jelentős költségeket – ismertette Egészség és Ápolás Kiválóságáért Nemzeti Intézet (NICE).

A Leqembi mindenekelőtt olyan pácienseken hivatott segíteni, akiknél az Alzheimer-kór még nincs előrehaladott stádiumban. A gyógyszert kéthetente kell intravénásan beadni, s egy Béta Amiloid nevű protein blokkolására irányul, amely lerakódásokat okoz Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában. A készítmény ugyan nem képes kigyógyítani a pácienseket, azonban képes lelassítani a demencia súlyosbodását.

A gyógyszert tavaly engedélyeztették az Egyesült Államokban.

Ott a szer páciensenként mintegy 26 ezer dollárba (9 millió forint) kerül évente. Szakemberek és jótékonysági szervezetek is arra hívják fel a figyelmet, hogy a lecanemab az első olyan elismert hatóanyag, amely a betegséggel kezdeti fázisban veszi fel a küzdelmet, ahelyett, hogy csak a tüneteket kezelné.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Leqembi engedélyeztetését július végén tagadta meg. Indoklása szerint a gyógyszer ugyan hatásos, de a megfigyelt hatás a szellemi leépülés lassításában nem képes ellensúlyozni a súlyos mellékhatások kockázatát. Az EMA szerint főleg agyvérzések veszélye áll fenn.

A brit hatóság ezzel összefüggésben közölte, hogy agyvérzés kockázata leginkább csak bizonyos genetikai adottságokkal rendelkező személyeknél áll fenn. Ez a diagnózisok 15 százalékát érinti. Ezen személyi kör számára a gyógyszert nem lehet felírni.

Ingyen juthat óriási nyereséghez

Elérhető az egészséges öregedés, ha a napi lépésszámot csupán 10 százalékkal növeljük, mondta Fazekas-Pongor Vince, a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Itt vannak a részletek >>>