Május elején Oroszország németországi nagykövete partit rendezett a második világháborús szovjet győzelem tiszteletére. A nagykövetségen, amely nagyobb területet foglal el Németországban, mint a közeli parlament épülete, számos méltóság tette tiszteletét. A kommunista NDK utolsó vezetője, a ma 86 éves Egon Krenz a csillárok alatt elvegyült Gerhard Schröderrel, Németország 1998 és 2005 közötti kancellárjával, aki nemrég még az orosz energiacégek lobbistája volt. Tino Chrupalla, az Alternatíva Németországért (AfD) nevű szélsőjobboldali párt társelnöke pedig orosz színű nyakkendőt viselt – írja a The Economist.

Az eseményt a német sajtóban némi gúnyolódást váltott ki, de egyébként kevés figyelmet kapott. Tizenhét hónappal Oroszország Ukrajna elleni háborúja után a közvélemény itt is, mint Európa-szerte, túlnyomórészt úgy tekint Oroszországra, mint agresszorra, akit szankcionálni kell, Ukrajnára pedig mint védekezőre, aki segítséget érdemel.

Bármekkora volt is a súlyuk a múltban, az orosz befolyás különböző közvetítői mostanra gyengültek. Gerhard Schröder például az igazgatótanács elnöke volt a Gazpromnál. Tavaly nyáron Oroszország lezárta a csöveket, amelyeket aztán titokzatos szabotőrök felrobbantottak. Az exkancellárt kitették a klubokból, kitiltották a Szociáldemokrata Párt rendezvényeiről, és megfosztották a kormány által biztosított irodahelyiségektől.

Az Ukrajnának nyújtott, idén februárig több mint 60 milliárd euró az EU egyes tagállamainak gazdasági és katonai támogatásaként érkezett (Nagy-Britanniával együtt 70 milliárd euró az összeg, ami nagyjából megegyezik az amerikai hozzájárulással). De ha Ukrajna harca túl sokáig tart vagy rosszul sül el, rengetegen a felelősségre vonást fogják követelni.

Európa hasznos idiótái

Európa hasznos idiótáinak – a hidegháborús kifejezés a kommunizmus akaratlan szövetségeseit jelöli – spektruma széles. A politikában a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali pártok sok mindenben nem értenek egyet, de Ukrajnával kapcsolatban ezek a szélsőségek gyakran közeledtek egymáshoz az „azonnali béke” követelésében, amely az orosz agressziót valójában rabolt területekkel jutalmazná – jelent meg a The Economist hasábjain.

Az üzleti világban nyugati szankciók ellenére Oroszországnak még mindig rengeteg barátja akad.

Putyin segítői közé tartozik több európai kormány is. Orbán Viktor, Magyarország 2010 óta hivatalban lévő miniszterelnöke a legnyilvánvalóbb, aki többször is bírálta az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást, és fenntartotta hazája orosz gázimportját – írja a londoni lap.

A szomszédos Ausztria – csendesebben, de hasonlóan haszonelvű módon – szintén kimaradt a küzdelemből javarészéből, arra hivatkozva, hogy nem tagja a NATO-nak, és hídnak nevezi magát Kelet és Nyugat között. Bécs kevés segítséget nyújt Kijevnek, miközben az Oroszországgal folytatott kereskedelme megugrott.

Görögország, egy másik EU-tag, nem hajlandó tovább szigorítani az orosz olaj szállítására vonatkozó szankciókon, talán azért, mert a görög cégek nagyon sokat tesznek zsebre a kereskedelemből. Ciprus, az offshore pénzügyi menedékhely, csak nemrégiben és erős amerikai nyomásra zárt le mintegy 4000 oroszok által vezetett helyi bankszámlát. Törökország és Szerbia nem is vesződnek azzal, hogy leplezzék a jövedelmező hátsó ajtón keresztül Oroszországnak nyújtott szolgáltatásaikat – írja a The Economist.

Svájc a semlegességére hivatkozva helyi törvényekkel akadályozta meg az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, beleértve 96 Olaszországban álló, használaton kívüli Leopard harckocsit, amelyek történetesen egy svájci magánvállalat tulajdonában vannak. Svédországban a rendőrség a szólásszabadság elveinek ismételt megsértésével zöld utat adott a Korán nyilvános elégetésének. Ez nem csak a muszlim többségű Törökországot bosszantotta fel, amely vétót emel Svédország NATO-csatlakozási kérelmével szemben.

A Koránnal trollkodó Vlagyimir Putyin

Putyin maga is vidáman trollkodott a svédekkel. Egy június végi dagesztáni útja során az Eid ünnep előtt Putyin úr lefilmeztette magát, amint gyengéden tart egy koránt, miközben elmagyarázta, hogy az orosz törvények szerint bűncselekménynek számít a szent dolgok meggyalázása.

Szlovákia létfontosságú csatornája a nyugati segélyeknek, és nemrégiben 13 szovjet korabeli Mig-29-es vadászrepülőgépből álló flottáját ajánlotta fel az ukrán légierőnek. A közvélemény-kutatások azonban azt mutatják, hogy Robert Fico, aki az „ukrán fasisztákat” vádolta Putyin provokálásáért, valószínűleg megnyeri a szeptemberre tervezett országos választásokat.

Franciaország mind a NATO, mind az EU egyik alappillére. Egy francia parlamenti testület azonban nemrégiben marasztalta el Marine Le Pent, Macron elnök korábbi kihívóját a tavalyi választásokon, amiért a Krím 2014-es annektálását követően az orosz propagandát szajkózta. Elítélte Oroszország ukrajnai invázióját, de tavaly októberben, hét hónappal a háború után kijelentette, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nem működnek.

Olaszországban, bár a jobboldali miniszterelnök, Giorgia Meloni határozottan támogatja Ukrajnát, Matteo Salvini, aki koalíciójának második legnagyobb pártját vezeti, szintén a szankciók ellenzője, és – legalábbis az orosz invázióig – az orosz elnök deklarált rajongója volt.

Németország, Franciaországhoz hasonlóan, szintén erős pillérnek tűnik. Mégis, az AfD, amelyet az ország belső hírszerző ügynökségének vezetője nyersen az orosz narratívák terjesztőjeként jellemzett, a felmérésekben felfelé ível. Most holtversenyben a második helyen áll a kormányzó szociáldemokratákkal.

A hasznos idióta narratívák meglepően rugalmasak. Fő érveik:

  • a NATO „provokálta” Oroszország támadásait, és végső soron Ukrajna megszállását, 
  • Ukrajna egy mesterséges entitás, egy olyan területen, amely jogosan Oroszországé,
  • és hogy Amerika örömmel önti az olajat erre a tűzre, hogy fegyvereket adjon el és fenntartsa globális hegemóniáját.

Az egyik az, amit az olaszok benaltrismonak hívnak: a NATO 1999-ben megtámadta Szerbiát és 2011-ben Líbiát, ráadásul Amerika megszállta Irakot és Afganisztánt. Szóval mi abban a nagy ügy, ha Oroszország rosszul viselkedik? A másik változat a dietrismo, vagyis az a felfogás, hogy az események mögött valamilyen „belső történetnek” kell állnia: Wolfgang Streeck német szociológus a New Left Review-ban azt állítja, hogy

a válság rejtett célja az, hogy előkészítse a terepet ahhoz, hogy a félelemmel teli EU-t a felpumpált NATO uralma alá lehessen hajtani.

Ami azonban összekötni látszik Európa szélsőjobboldali, szélsőbaloldali és értelmiségi ellenzékét a nyugati politikával szemben, az valami egyszerűbb. Ez a rideg, hidegháborús stílusú Amerika-ellenesség. A keletnémet származású Chrupalla például ragaszkodik ahhoz, hogy az amerikaiak hasznot húztak az ukrajnai háborúból, mivel arra kényszerítették Németországot, hogy a vezetékes orosz földgázról az Egyesült Államokból szállított, drágább cseppfolyósított gázra (LNG) váltson.

De ez csapda, mert az importált amerikai energia annyira drágább, hogy a német gyártóknak át kell helyezniük a termelést Amerikába

– tette hozzá az AfD politikusa.

Egy Berlin melletti politikai gyűlésen Olaf Scholz kancellárt nemrégiben „Háborús uszító!” felkiáltással a békepártiak kórusa megzavarta. Az általában udvarias, halk szavú és rendíthetetlen Scholz visszabömbölt a mikrofonba, hogy Putyin az, aki el akarja pusztítani és meg akarja hódítani Ukrajnát: „Ha nektek, nagyszájúaknak lenne egy kis eszetek is, tudnátok, ki az igazi háborús uszító!”