Több hónap után hazaengedték a hatóságot Franciaországból Pavel Durovot, a Telegram alapító-vezérigazgatóját. Durov a hazatérése után megköszönte az ügyvédek és a csapata munkáját, hogy bebizonyították, az alkalmazáson megjelenő tartalmak moderálása, valamint az együttműködés és bűnüldözés terén a Telegram évek óta túlteljesíti a jogi kötelezettségeit.
Az AFP információi szerint azonban Durov csak néhány hétig maradhat távol, mivel az eljárás továbbra is folyamatban van ellene.
Donald Trump amerikai elnök pedig aláírta a szövetségi oktatási minisztérium bezárásáról szóló rendeletet. Ennek keretében Trump arra utasította Linda McMahon oktatási minisztert, hogy tegyen meg „minden szükséges lépést” az oktatási minisztérium bezárásának elősegítése érdekében, illetve azért, hogy oktatásügyben visszaadják az állami hatásköröket.
Hangágyú vagy nem hangágyú?
Szerbia még a héten is a március 15-én zajlott belgrádi gigatüntetésből ocsúdott, az ott történteket elemezte. Több kérdés is felmerült a március 15-ei tüntetésen valószínűleg bevetett hangágyú kapcsán. Miroslav Aleksic, a Szerb Népi Mozgalom (Narodi pokret Srbije) vezetője felkérdezte a hatóságokat, igaz-e, hogy az eszközt a szerb polgári titkosszolgálat egyik embere vetette be. Videófelvételek azt mutatják, ez történt, Aleksandar Vucic szerb elnök szerint nem, de ha mégis, akkor lemond posztjáról.
A szerb parlament a héten elfogadta Milos Vucevic miniszterelnök januárban benyújtott lemondását is. Azt egyelőre nem lehet tudni, kit kér fel kormányalakításra Vucic, az államfő eddig személyi kérdésekről nem beszélt.
Vucic ugyanakkor aggodalmát fejezte annak kapcsán, hogy új katonai tömböt hozott létre Horvátország, Koszovó és Albánia. Az alapító országok kedden írták alá a katonai szövetségre lépést rögzítő együttműködési nyilatkozatot. Ivan Anusic horvát védelmi miniszter elmondta, hogy a jövőben Bulgária is csatlakozhat a frissen megalakult szövetséghez. A horvát média úgy értesült, hogy nem csupán katonai és stratégiai együttműködésről van szó, hanem a szövetségesek a védelmi ipar területén is közös fellépéseket terveznek az együttesen levezényelt hadgyakorlatok és kiképzések mellett.
Mindeközben az Európai Bizottság is előterjesztett egy javaslatot, amely szerint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Törökország fegyvergyártó cégei ki lesznek zárva az új, 150 milliárd eurós uniós védelmi támogatásból. És elfogadták a német parlamentben is azt a több száz milliárd eurós adósságcsomagot, amely az elkövetkező években alapjaiban határozza meg a kontinens legnagyobb és legnépesebb gazdaságának európai politikáját, közös védelemben elfoglalt szerepét.
Megegyeztek az oroszok és az amerikaiak
Megszüntethetik az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat, ha az segíti a biztonságot és az igazságszolgáltatást Ukrajna számára – erről beszélt a szankciókkal foglalkozó kijevi vezető tisztviselő a Politicónak, miközben Trump jelezte, megerősíti a Moszkvával folytatott kétoldalú tárgyalásokat az orosz-ukrán háború befejezése érdekében.
A Fehér Ház aztán közölte:
az oroszok 30 napra leállítják az ukrajnai energetikai létesítmények elleni támadásokat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a konfliktus bármilyen megoldása megköveteli az Ukrajnának nyújtott katonai és hírszerzési segítségnyújtás megszüntetését.
Nyilván a részleteket meg kell ismerni, de Ukrajna támogatja a korlátozott tűzszünetet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Hozzátette ugyanakkor: az nem fordulhat elő, hogy az oroszok csapást mérnek az ukrán energetikára, ők pedig hallgatnak.
Nem sokkal később aztán Trump újabb merész ajánlattal sokkolta az ukránokat: azt javasolta, hogy az Egyesült Államok átvehetné az ukrán atomerőműveket. Szerinte az amerikai tulajdon a legjobb védelmet kínálná Kijevnek.
Ismét EU-csúcson vétózott a magyar kormányfő
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, az ellen-vámintézkedések hatályába lépésének idejét módosították, de ez nem változtat a hatásán. A vámok olyanok, mint az adók: rosszak a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt, az Atlanti-óceán mindkét oldalán – fogalmazott.
Von der Leyen szerint a szükséges ellenintézkedések nagyon fontosak, mert az Egyesült Államok vámjainak lehetséges hatása akár 28 milliárd dollár is lehet, míg az Európai Unió 26 milliárd euró értékű ellenintézkedéssel válaszol.
Nem nyerte el a szükséges politikai támogatást az Európai Unió vezetőinek csütörtöki csúcstalálkozóján a Kaja Kallas külügyi főképviselő által kidolgozott terv, amely szerint akár 40 milliárd eurós új katonai támogatásban részesítették volna Ukrajnát.
A csúcstalálkozó Ukrajnának szentelt következtetései, melyeket az Orbán-kormány vétója miatt 26 ország hagyott jóvá „kivonatként", mindössze futólag utaltak a Kallas-tervre, anélkül, hogy pénzügyi értékeket célként említettek volna.
Románia az újabb elnökválasztásra készül
George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjének javára visszalépett a héten a jelöltségtől a Fiatal Emberek Pártjának (POT) élén álló Anamaria Gavrilă. Ezzel eldőlt, hogy a májusi elnökválasztáson Simion kísérelheti meg maga mellé állítani a korábban Calin Georgescura szavazókat.
„Természetesen nem feleltethető meg egy az egyben egy visszaléptetett személy szavazótábora az őt kiváltani igyekvő szavazói körének. Az Atlas Intel közelmúltban publikált felmérése szerint mindenesetre Georgescu szavazóbázisának mintegy 80 százaléka voksolhat George Simionra. Az első fordulóból – ezen felmérés alapján – Simion jutna tovább az első helyen. Második helyen pedig egy független jelölt, Bukarest aktuális főpolgármestere, Nicușor Dan végezhetne. Ebben az esetben tehát közöttük dőlne el a második forduló, a közvélemény-kutatási adatok alapján pedig a második fordulóban kettejük közül Nicușor Dan felé billenhet a mérleg nyelve”
– nyilatkozta az Economxnak Szilágyi Mátyás volt nagykövet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
