Horvátország 2025. január 1-jétől újra bevezeti a két hónapos kötelező sorkatonai szolgálatot – jelentette be Ivan Anusic, az ország védelmi minisztere.

Az AP News beszámolója szerint a döntés a hadkötelezettség visszatérését jelenti, amelyet 2008-ban függesztettek fel, amikor az ország átállt az önkéntes alapú rendszerre.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a katonák, az altisztek, valamint a tisztek bérét és egyéb juttatásait is megemelték.

A fegyveres erők és hadi felszerelésünk modernizációja a szövetségeseinkkel és a NATO vezetésével kötött megállapodásnak megfelelően halad

– jelentette ki a miniszter.

A 2022 februárja óta zajló orosz-ukrán háború miatt megnövekedett feszültségek következtében Európa más országaiban is felmerült a hasonló intézkedések bevezetésének a lehetősége.

Lettország tavaly már vissza is állította a hadkötelezettséget, Szerbia pedig szintén a sorkatonaság újraindításán gondolkodik.

Németország döntött: nem lesz kötelező sorkatonaság

Pontot tett a katonai szolgálat visszaállításáról szóló találgatások végére a német kancellár: Olaf Scholz legújabban kijelentette, hogy országa nem áll be a sorba, sőt, soha nem is volt szándék a hadkötelezettség újbóli elrendelése. Jelenleg az EU kilenc tagállamában kötelező a sorkatonaság.