Hétfő hajnalban indította el az izraeli hadsereg (IDF) a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból. A katonai szóvivő azt közölte, hogy a becslések szerint az akció 100 ezer ember érinthet.
A térségben tervezett szárazföldi hadművelet előkészítése érdekében szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal távozásra szólították fel a várostól keletre fekvő, és az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket.
Arra utasították a civileket, hogy meneküljenek a tengerparti al-Mavaszi negyedbe vagy Hán-Júnisz környékére, a kiürítés fokozatosan, a változó helyzetértékeléseknek megfelelően halad majd, de egyelőre nem tudni, mennyi idő áll rendelkezésre az evakuálásra.
Az IDF bejelentette, hogy korlátozott műveletre, és nem Rafah elfoglalására készül.
Rafahban palesztin menekültek zsúfolódtak össze, ennek ellenére Izrael elkerülhetetlennek tartja a hadműveletet, hogy azzal újabb lépést tegyen a Hamász megsemmisítéséért.
Izrael azt reméli, hogy a lakosság távozása meggyőzi az Egyesült Államokat a rafahi szárazföldi hadművelet támogatásáról.
Az MTI közlése szerint izraeli hadsereg hétfő reggel megerősítette, hogy
az éjszaka folyamán légicsapásokat hajtottak végre, és terrortámadásokat hiúsítottak meg Rafahban.
Izrael lelzárta a Gázai övezetbe vezető Kerem Shalom átkelőt, azt követően, hogy a Hamász rakétákat lőtt ki a területre. A támadásban három izraeli katona meghalt, több másik megsebesült. A Hamász támadása után egy izraeli légicsapás egy rafahi házat talált el, három ember meghalt és többen megsebesültek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló