Szombat reggel óta közel 150-200 izraelit hurcoltak el Gázába. A tel-avivi tőzsdén a támadások kezdete óta estek a részvény-árfolyamok, súlyos gazdasági károk keletkeztek a Gázát körülvevő térségben. Több ipartelepet és gyárat is károsan érint a helyzet, melyek eddig a környéken működtek. A mozgósítások miatt Izrael-szerte zárva van több ipari és kereskedelmi intézmény is.
A katonai rádió szerint súlyos károk érték a Gáza környéki mezőgazdasági termelést is, ahol nem csak az emberek, hanem az állatok is szenvednek, mivel sokfelé napok óta nem tudták megetetni őket.
Az MTI a The Marker című gazdasági lapra hivatkozva azt írja, hogy várhatóan egy héten belül eltűnhet a baromfi a boltok polcairól, mivel a vágóhidakon főként Ciszjordániából érkező arab vendégmunkások dolgoznak, akik a háború miatt nem tudnak munkát felvenni. Szombat óta több külföldi légitársaság törölte izraeli járatainak nagyrészét, emiatt helyiek tízezrei rekedtek külföldön, köztük tartalékos katonák is.
A valutaárfolyamok sok éves csúcsra emelkedtek, de viszonylag stabilak. A háború ötödik napjának reggelén egy dollár 3,96 sékelbe került, egy euró pedig 4,195-be.
Alábecsülhetik a piacok az izraeli konfliktust, lehet még ebből nagyobb gond is?
A globális piacok még messze nem árazták be teljesen a fejleményeket, különösen a magasabb olajárakból és a nagyobb védelmi kiadásokból eredő inflációs kockázatokat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet