Rendkívül sok turista fényképezi le a világhírű Fudzsit egy olyan pontról, ahonnan az a Japánban található Lawson-szupermarketlánc egyik üzlete mögött magasodik a háttérben, jellegzetes japán stílusú fotótémát kínálva.
Emiatt azonban a turisták állandóan tolonganak az említett üzlet mentén húzódó keskeny járdán, ráadásul a közeli fogászati rendelőnek is bosszúságot okoz, hogy a parkolóját folyamatosan ostrom alatt tartják a fotózgató látogatók, akik közül többen még az épület tetejére is felmásznak. A város lakói arra is panaszkodnak, hogy a látogatók gyakran szemetelnek és rendre nem tartják be a közlekedési szabályokat.
Ezt megelégelve a helyiek úgy döntöttek, hogy a jövő héten egy 2,5 méter magas, 20 méter hosszú kilátásrontó drótkerítés építésébe kezdenek.
Az MTI azt írja, a város korábban figyelmeztető táblákkal és fokozott rendőri jelenléttel is próbálkozott, azonban ezek nem bizonyultak elégségesnek, ezért drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak.
Ahogy számos európai országban, úgy Japánban is védekezni kezdtek a hatóságok a tömegturizmus ellen: idén nyártól fizetőssé teszik a látogatást a Fudzsi-hegyhez, márciustól pedig a kiotói Gion gésanegyedből kitiltották a turistákat, mivel a helyiek szerint gyakran botrányosan viselkedtek.
Japánban havi rekordot döntött a márciusi turizmus, mivel több mint hárommillió külföldi látogató érkezett a szigetországba.
Újabb városnak lett elege a turisták inváziójából, megsarcolnák a látogatókat
A Comói-tó partján fekvő egyik település polgármestere a Velencében a napokban életbe lépő napidíj bevezetését javasolja az elszabaduló turizmus miatt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!