Jekatyerinburg és Verhoturje metropolitája a helyi média vezetőivel tartott megbeszélésen azt javasolta, hogy mindegyik szerkesztőségbe jelöljenek ki egy-egy papot – írta meg a Meduza. Az egyházi vezető szerint ilyen gyakorlatot már bevezettek az egyetemeken, és ennek köszönhetően sikerült „fényes és kölcsönösen örömteli eredményeket elérni”.

Mint mondta,

ezt a hidat fel kell építeni a sajtóorgánumokban is.

Az újságírók „egyhangúlag támogatták az ötletet”. A papoknak találkozniuk kell a szerkesztőség munkatársaival, megbeszéléseket kell folytatniuk, és közösen új interakciós platformokat kell kidolgozniuk.

Hogy a helyi Vecsernije Vedomosztyi és az Itʼs My City független kiadványok szerkesztői mit szólnak hozzá, nem tudni, mert őket nem hívták meg a találkozóra.

Ferenc pápa: Legyen bátorság elkezdeni a tárgyalásokat

Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért a pápa karácsonyi üzenetében. A szegény országok adósságának elengedését is szorgalmazta. Erről itt írtunk bővebben >>>