Joe Biden kijelentette, hiba volt nemrégiben célkeresztről beszélnie Donald Trumppal kapcsolatban. Hozzátette, hogy a múlt hét elején használt kifejezéssel arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy szoros figyelemmel kell követni Trump cselekedeteit.
Elismerte, hogy hiba volt kimondani ezt a szót.
Kapcsolódó
Biden azt is kijelentette, biztonságban érzi magát az elnökök testi épségére felügyelő titkosszolgálat védelmében dacára annak, hogy a Donald Trump elleni merénylet miatt a testületet több bírálat is érte.
A 81 éves elnök azt is megerősítette, hogy nem száll ki az idei választásokra az elnökjelölti versenyből, szeptemberben pedig mindenképpen megtartják a következő elnökjelölti vitát Trumppal.
Donald Trump volt elnök hétfő este, a republikánus párt elnökjelöltet választó ülésén jelent meg először nyilvánosan azóta, hogy szombaton merényletet követtek el ellene. A volt elnök várhatóan csütörtöki beszédében fogadja el hivatalosan az elnökjelöltséget.
Lányát és feleségét védte a Trump elleni merénylet ártatlan áldozata
Az 50 éves Corey Comperatore hősként halt meg. Buffalo Township nyugalmazott tűzoltóparancsnoka az exelnök mögött ült, amikor a merénylő tüzet nyitott rájuk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet