Meg kell állítani az uniós alapszerződések módosításának folyamatát, a javasolt változtatások az uniós szervek hatáskörének bővítését célozzák a tagállamok rovására – hangsúlyozta pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke.
Rendkívül negatívan értékeljük az alapszerződések módosításait, ez kísérlet a lengyel állam felszámolására
– jelentette ki Kaczynski a PAP hírügynökségnek adott interjúban.
A PiS elnöke a lengyel érdekek elárulásának minősítette, hogy az Európai Parlamentben (EP) szerdán a Szocialisták és Demokraták, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe), valamint a Zöldek képviselőcsoportjához tartozó kilenc lengyel képviselő is az alapszerződések módosításáról szóló jelentés mellett szavazott.
Az eddig ellenzékben lévő, az októberi lengyel parlamenti választások nyomán parlamenti többségbe került tömörülések koalícióját vezető Polgári Platformról (PO) Kaczynski elmondta: helyes, hogy EP-képviselői a szavazáson nem támogatták a módosításokat. „Nincs viszont kétségünk afelől, hogy magatartásuk taktikai lépés volt” – tette hozzá.
Meg kell állítani az „őrületet”
Csak a naivak hihetik, hogy a PO nem támogatja a módosításokat az elfogadásuk következő szakaszain – figyelmeztetett a PiS vezéree, aláhúzva: folytatni kell azoknak az erőknek az offenzíváját, amelyek ellenzik az EU-struktúrák hatáskörének kiterjesztését a tagállamok rovására.
Az ilyen változtatások valójában a jelenleg ismert EU felszámolását jelentenék ezt az őrületet meg kell állítani
– jelentette ki Kaczynski.
A EP szerdai plenáris ülésén megszavazott jelentés szerint az alapszerződésekbe 267 olyan módosítást vezetnének be, amelyek értelmében kiterjesztenék az uniós intézmények hatáskörét, és 65 területen megszüntetnék az egyhangú döntéshozatal kötelezettségét.
Polgári Platform: mindenki nyugodjon le!
Ryszard Terlecki, a PiS alsóházi frakciójának alelnöke pénteken a Facebookon úgy fogalmazott: az EU-ban növekszik az ellenállás „az érvényben lévő alapszerződéseket semmibe vevő politika iránt”. A módosításokkal szemben eddig Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország és Ausztria emelt kifogást, vagy fogalmazott meg legalábbis kételyeket.
Marcin Kierwinski, a PO főtitkára pénteken úgy ítélte meg: az EP jelentése nem ad nagy okot nyugtalanságra, mert az esetleges módosításokat nemzeti szinten kell majd jóváhagyni. „Donald Tusk ellenzéki kormányfőjelölt nagyon világosan kimondta, hogy ellenez bármilyen módosítást.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!