Gavin Newsom kormányzó az NBC vasárnapi Meet the Press című műsorában azt nyilatkozta, hogy a tüzek, amelyek a CalFire, az állami erdészeti és tűzvédelmi hivatal szerint több mint 40 ezer hektáron égtek – a legsúlyosabbak lesznek, amelyeket az ország valaha látott, már csak az ezzel járó költségek, és a terület kiterjedésének szempontjából is – írja a Financial Times.
Hozzátette, a halálos áldozatok száma is valószínűleg sokkal több mint az eddig megerősítettek. Jelenleg 24 ember vesztette életét a Los Angeles-i hatóságok szerint.
Kapcsolódó
A lángokat a Santa Ana-i szél vasárnapi erősödése is súlyosbítja, amely miatt már több 10 ezer lakost kellett evakuálni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat 50 és 70 mérföld/óra közötti széllökéseket jelez előre, azonban a tüzet is tápláló szárazság még mindig fennáll.
Tudjuk, hogy az életveszélyes helyzetek emelkedtek, a kritikus tűzállapotok pedig szerdáig még várhatóan fennállnak
– mondta Anthony Maroney Los Angeles megyei tűzoltóparancsnoka.
A Cal Matters nonprofit hírszolgálat szerint Los Angelesben több mint egy évszázada a második legszárazabb esős évszakot kezdték meg. A szezon felénél LA október óta mindössze 5 milliméter csapadékot regisztrált, amely így bőven elmarad a januári szokásos 114 millimétertől.
Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnök azzal vádolta Kalifornia kormányzóját, hogy egy veszélyeztetett halfaj védelmében kimerítette az állam vízkészletét, illetve, hogy nem volt hajlandó aláírni a helyreállításra vonatkozó nyilatkozatot, amely több millió gallon víz napi szintű beáramlását tette volna lehetővé. Newsom hivatala szerint azonban ilyen nyilatkozat nem is létezik.
Newsom azt is elmondta, hogy meghívta a megválasztott elnököt, hogy látogasson el az érintett területekre, de még nem kapott választ Trump csapatától.
A tűzoltók kedd óta három tüzet fékeztek meg, köztük azt is, amely a hollywoodi dombokat fenyegette. A két legnagyobb tűzzel azonban még mindig küzdenek, ezeket eddig 11 és 27 százalékban sikerült megfékezni.
Az állam vezetése még nem adott ki hivatalos becsléseket a károk költségéről, de az AccuWeather elemzői a múlt héten 135 és 150 milliárd dollár közötti gazdasági veszteséget állapítottak meg. Ez még azonban nem éri el a tavalyi 250 milliárdos Helene hurrikánhoz kapcsoló kár költségeket.
Joe Biden elnök csütörtökön ígéretet tett arra, hogy az amerikai kormány a katasztrófa által okozott összes költség 100 százalékát állja, és további pénzügyi támogatást fog kérni a kongresszustól.
Előre tudták? Furcsán viselkedtek a Los Angeles-i biztosítók a tűzvész előtti időkben
Az elmúlt években közel 3 millió lakásbiztosítást mondtak fel a kaliforniai kereskedelmi biztosítók. Rengeteg ingatlantulajdonos kényszerült tűzbiztosítás nélkül szerződni.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet