Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében – számol be az MTI.
A kínai állami média szerint a rengés épületkárokat okozott és számos halálos áldozatot követelt.
A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 05 perckor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.
Az epicentrum Tingri megyében 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 km-es körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 km-en belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban – a Pancsen Láma székhelyén – épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.
A pusztító rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.
A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.
A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.
Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.
Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata szerint a tibeti földrengés pillanatnyi magnitúdója 7,1 volt.
A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!