Szövetségi szintű veszélyhelyzetet hirdettek Oroszországban a fekete-tengeri olajszennyezés miatt – jelentette be az orosz katasztrófavédelem. Alekszandr Kurenkov tárcavezető szerint az intézkedés szükségessé teszi a további hatóságok, illetve az állami vállalatok rendelkezésre álló erőforrásainak mozgósítását, valamint a károsultak támogatását a kormányzati tartalék alapból.
A miniszter közölte, hogy a Krasznodari terület mintegy 220 kilométer hosszú partvonalát tartják megfigyelés alatt a Kercsi-szorosnál hajótörést szenvedett orosz tankerekből kiszivárgott fűtőolaj miatt, a szennyezett homok eltakarítása öt térségben zajlik a különösen érintett Anapa és Tyemrjuk kikötővárosoknál. Alekszandr Kurenkov beszámolója szerint eddig 30 ezer tonna szennyezett homokot gyűjtöttek be. Hozzátette, hogy több mint 10 ezer embert mozgósítottak az olajszennyezés következményeinek elhárítására.
Venyiamin Kondratyjev, a Krasznodari terület kormányzója időközben már csaknem 35 ezer tonna eltakarított szennyezett földről beszélt. A kormányzó hangsúlyozta, hogy az olajszennyezés forrását kell orvosolni, hogy a partvidéket ne érhesse el ismételten. Az illetékes műveleti stáb tájékoztatása szerint már megérkeztek a berendezések az olaj kiszivattyúzására a roncsokból.
A roncsokból továbbra is szivárog az olaj
Az összesen 9000 tonna fűtőolajat szállító, több mint ötvenéves két Volgonyefty tankhajó december 15-én szenvedett hajótörést a heves viharban a nyílt tengeren a Fekete- és az Azovi-tenger között található Kercsi-szorosban. Az egyik hajó legénységének egy tagja életét vesztette, tizenegyen megsérültek. A roncsokból továbbra is szivárog az olaj, amely már több tucat kilométeren beszennyezte a partvidéket.
Anapában önkénteseknek eddig több mint 1300 állatot sikerült megmenteniük azzal, hogy megtisztították őket az olajtól. Helyi környezetvédelmi szervezetek szerint az olajszennyezés delfineket is elpusztított.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
