Ismeretlen férfi két embert késelt meg csütörtök éjszaka Rotterdamban, az egyik áldozat meghalt, a másik megsebesült, a támadót őrizetbe vették – jelentette még péntek reggel az NlTimes című holland hírportál. Az ügyészség azt közölte, vélhetően terrorcselekményről van szó.
A nyomozás eddigi eredményei arra mutatnak, hogy a gyanúsított vélhetően ideológiai okokból követte el tettét
– olvasható az ügyészség közleményében, amelyben hozzátették, hogy a késelés elkövetésekor a férfi Allahu akbart kiáltott.
A gyanúsítottat, egy 22 éves, Amesfoortban élő férfit korábban már elítélték erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt.
A rotterdami hatóságok korábban azt közölték, hogy a halálos áldozat egy helyi férfi, a sebesült pedig egy svájci állampolgár, akit az NlTimes értesülése szerint a nap folyamán már kiengedtek a kórházból.
A késelés az Erasmus-hídnál történt, a támadó pedig szemtanúk szerint ezt követően egy szórakozóhely vendégekkel zsúfolt kerthelyisége felé szaladt, ahol üldözőbe vette a menekülő embereket. Ekkor néhány arra járónak sikerült letepernie, majd a rendőrség őrizetbe vette a férfit, aki maga is megsebesült, ezért kórházba vitték.
Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere mély megdöbbenésének adott hangot az esettel kapcsolatban, és hősnek nevezte a támadót ártalmatlanító embert.
Nem kérnek a szomszédok se a migránsokból, Orbánnal együtt buszoztatnának
Tőlünk nyugatabbra egymásnak feszülnek az állami vezetők az immár látványos terhet jelentő illegális migráció miatt: mivel Németország hétfőtől zárja a határait, az osztrákok közölték, hogy nem kérnek a kitoloncolt vendégekből. Eközben a sajtóban egyre több német azt fejtegeti: egyetértenek a magyar kormánnyal, hogy Brüsszelbe buszoztatnák az illegális bevándorlókat. Erről itt olvashatnak részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!