A KFC anyavállalata a Yum Brands kedden bejelentette, hogy vállalati központját Kentuckyból Texasba költözteti, és csatlakozik testvérmárkájához, a Pizza Hut irodáihoz Dallas külvárosában, Palónban – írja a CNN.
Ez jelentős változás a 95 éves vállalat számára, amely egy kentucky-i kisváros moteljében kezdte meg működését, és még az állam nevét is beleszőtte a cég nevébe, amely ma már 150 országban összesen 30 ezer éttermet működtet.
A költözés része a Yum szélesebb körű terveinek, amelyben csak két amerikai központja lenne az étteremláncnak. A KFC és a Pizza Hut Planóban lévő irodáinak egyesítése a vállalat állítása alapján „elősegíti a márkák és a munkatársak közötti nagyobb mértékű együttműködést”.
Természetesen a KFC nem hagyja el teljesen szülőhelyét. Terveik között szerepel egy új „maga nevében elsőnek számító étterem” megépítése Louisville-ben.
A távozás híre azonban állítólag feldühítette Andy Beshear, Kentucky kormányzóját, aki az Associated Pressnek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „csalódott a döntés miatt”, és úgy véli, hogy Sanders ezredes, a vállalat alapítója is csalódott lenne.
A KFC üzletága évek óta küzd, nemrég 5 százalékos csökkenésről számoltak be az üzletekben elért amerikai eladásokban, mivel a riválisok, mint a Popeyes, a Wingstop és a Raising Cane's jelenleg több vendéget tudnak bevonzani.
A vállalatcsoport a közelmúltban nyitott egy különleges éttermet, amely a csirkehúsos tenderekre és szószokra összpontosít, abban a reményben, hogy a többi gyorsétterem is át tudja emelni az új ötleteket saját kínálatukba. A Yum legutóbbi jelentése szerint, a Taco Bell elnöke a jövő hónaptól átmegy a KFC-hez, ahol vezérigazgatói pozíciót tölt be.
A KFC mintegy 100 louisville-i vállalati alkalmazottja a következő hat hónapban Texasba költözik, de emellett további 90 távmunkás is átköltözik az új, egyesített központba.
A KFC csatlakozik a republikánusok által irányított Texas államba áttelepülő vállalatok sorához, az elmúlt években a Chevron olajipari óriás, Elon Musk Teslája, X és SpaceX, valamint a Hewlett-Packard is hasonló költözést hajtott végre. A vállalatok számos okot említettek a Texasba költözésükre, többek között az adókedvezményeket és a vállalkozásbarát szabályozást.
Mindenki veszít a vámháborúban? Nemcsak Európa, de Amerika is kárvallottja lehet
Európa döntéshozói egy emberként próbálnak a vámkivető Donald Trumpra hatni: úgy vélik, pillanatnyilag az a cél, hogy ne öntsenek olajat a tűzre. Egyes vélemények szerint egyenesen visszanyalhat a fagyi a kereskedelmi háború közepette. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
