Kisebb politikai botrányt okozott a NatGeo és a The North Face aktuális expedíciója, amelyben világsztárok vesznek részt, és amelynek célja nemcsak egy ikonikus út megmászása, de annak történelmi megsíelése is – olvasható a Facebookon a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó híreiben.
A National Geographic és a The North Face nagy költségvetésű expedíciójának célja a Mount Everest megmászása az északi fal Hornbein-kuloárján át, majd lesíelés ugyanezen az útvonalon.
Az expedíció vezetője az amerikai klasszis, Conrad Anker, a síelés pedig honfitársa, a világ egyik legjobb extrém sízője, Jim Morrison célja. Jim elhunyt felesége, Hilaree Nelson emlékére akar lesíelni a Hornbein-kuloáron.
A projektről filmet forgatnak, melyet az Oscar-díjas Jimmy Chin készít.
Kína az őszi szezonra négy évnyi zárlat után megnyitotta Tibet kapuit az ottani nyolcezresek, a Cso Oju és a Sisapangma expedíciók előtt. A NatGeo expedíció szintén megkapta a mászóengedélyt az Everest északi oldalára, ugyanakkor két tag, Conrad Anker és Jimmy Chin vízumkérelmét elutasították a kínai hatóságok, miközben a csapat többi tagja a vízumot is gond nélkül megkapta.
Anker és Chin jelenleg próbálja a bürokratikus akadályokat elhárítani, miközben a csapat többi része már Tingriben, Tibetben van.
Az expedíció pontos céljairól sem a szponzorok, sem a sportolók nem kommunikáltak semmit, így a Hóhatár csak „bizonyos forrásokra", a The Himalayan Times információira hagyatkozik, és megjegyzi, hogy az elképzelés igencsak érdekes és formabontó, ugyanis október minden, csak nem az Everest megmászásának hagyományosan optimális időszaka.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!