Kirsty Coventry, aki a NOB első afrikai vezetője lesz, és egyben az első női elnöke is, a Sky News-nak elárulta, ellenzi, hogy a háborúban álló országokat eltiltsák az olimpiától, és tárgyalásokat fog kezdeni Oroszország esetleges visszatéréséről a játékokra.

2024-ban csak a semlegesként versenyző oroszok vehettek részt Párizsban a játékokon, mivel Moszkvát megbüntették Ukrajna teljes körű inváziója miatt.

Az egykori zimbabwei kétszeres olimpiai aranyérmes úszó azt mondta, szeretne létrehozni egy munkacsoportot, amely keretet állítana fel ezekre az esetekre.

A mi felelősségünk az is, hogy ezek a sportolók biztonságban legyenek, védjük és támogassuk őket az olimpiai játékok alatt – fogalmazott. Tehát itt egy kényes egyensúlyról van szó. De végső soron úgy gondolom, hogy a mozgalmunk számára az a legjobb, ha biztosítjuk, hogy minden sportoló képviseltesse magát – mondta a NOB új elnöke, akit csütörtökön, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 144. kongresszusán választottak meg a szervezet új vezetőjének.

Kirsty Coventry Thomas Bachot váltja az elnöki székben, a német sportvezető június 23-ig tölti be a posztot. Coventry korábban a sportolói bizottság elnökeként és a 2032-es brisbane-i nyári játékokat koordináló testület vezetőjeként is tevékenykedett a NOB-ban.

Az új NOB-elnöknek a transznemű sportolók körül kialakult problémával is foglalkoznia kell.

Míg a következő nyári olimpia csak 2028-ban lesz Los Angelesben, kevesebb, mint 11 hónap van hátra a milánói és a cortina d'ampezzói téli játékokig. Addig tárgyalást kell folytatnia Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is a felmerülő kérdésekről.

Mindent elemészt a tűzvihar, már az olimpia is veszélybe került

A kaliforniai erdőtüzek eddig több mint 38 ezer hektárt perzseltek fel és 150 ezer embert kényszerítettek otthona elhagyására. A hatóságok szerint a halálesetek száma tovább nőhet, mivel a mentési munkálatokat nehezítik a veszélyes körülmények és az erős szél. Eközben Donald Trump éles kritikát fogalmazott meg a helyi politikusokkal szemben.

A részletekről ITT írtunk bővebben.