A tavaly októberi Hamász támadás óta a világ félve figyeli az egyre feszültebbé váló közel-keleti helyzetet. Az iráni Forradalmi Gárda hétfő késő este légicsapást hajtott végre Szíriában és Erbilben, Irak félig autonóm Kurdisztán régiójának a fővárosában. A hivatalosan a Moszad egy kémközpontja ellen irányuló támadás a multimilliomos kurd üzletember, Peshaw Dizayee és rokonai halálához vezetett. A csapást követően Bagdad visszahívta az iráni nagykövetét.
Reagált a Mol az iraki légicsapásra
A Mol Nyrt. az Economx érdeklődésére mindenkit megnyugtatott: zavartalan a működése Irak Kurdisztán régiójában az Erbil városát ért iráni légitámadás után.Ha kíváncsi a részletekreEzt követően újabb rakétacsapásokat hajtott végre az iráni sereg: a pakisztáni kormány szerdán közölte, hogy az 50 kilométerrel a határaikon belül, Beludzsisztán tartományba becsapódott teheráni rakéták egy nyolc és egy tizenkét éves kislány halálát okozták. Ezenfelül még hárman megsérültek a támadásban, illetve egy mecset és három ház is megrongálódott – írja a Reuters.
Mumtaz Zahra Baloch pakisztáni külügyi szóvivő elmondta: az országa fenntartja a jogot, hogy válaszoljon a teheráni csapásra és a kialakult helyzetért egyedül Iránt fogja terhelni a felelősség.
Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter állítása szerint fegyvereseket vettek célba és csak az izraeli sereghez kötődő terroristákat találtak el. A pakisztáni határokon belül végrehajtott teheráni csapás hivatalosan a – korábban több Irán elleni támadást végrehajtó – Dzsaisz al-Adl szunnita militáns csoport (Az Igazság Hadserege) központja ellen irányult.
A szintén Izrael-ellenes muszlim atomhatalomnak korábban kifejezetten zűrzavaros volt a viszonya Iránnal. Ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb incidense a két ország között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!