A francia hatóságok embercsempészés gyanúja miatt nem engedtek felszállni egy utasszállító repülőgépet a vatry-i repülőtérről, amely 303 indiai állampolgárt, köztük 11 kísérő nélküli kiskorút szállított – közölte a párizsi ügyészség a CNN-el.
Az ügyészség szerint a romániai székhelyű Legend Airlines repülőgépe az Egyesült Arab Emírségekből tartott Nicaraguába, és a Párizstól nagyjából 150 kilométerre keletre fekvő Vatry repülőtéren állt meg ellátás, tankolás céljából.
A francia hatóságok december 21-én foglalták le a gépet, miután névtelen tippet kaptak.
A gépet egy Európai Unión kívül bejegyzett társaság bérelte, és a Legend Airlines nem vett részt a jegyértékesítésben erre a járatra – mondta a légitársaság ügyvédje, Liliana Bakayoko szombaton a CNN leányvállalatának, a BFMTV-nek.
A légiutas-kísérőket mind kihallgatták, és szabadon elengedték
– mondta Bakayoko, hozzátéve, hogy a gépet bérlő társaság a Legend Airlines hűséges ügyfele volt, és korábban több járatot bérelt.
A Legend Airlines a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva megtagadta a cég azonosítását.
A francia törvények szerint a szervezett embercsempészet 20 évig terjedő börtönbüntetéssel és 3,3 millió dollár (3 millió euró) pénzbírsággal sújtható.
A repülőgépen tartózkodó kiskorúakat a megfelelő kormányzati szervekhez szállították gondozásra.
Az ügyészek vasárnap azt mondták, hogy a gépet elengedték, miközben a rendőrség által kihallgatott két utas még őrizetben van.
India franciaországi nagykövetsége konzuli személyzetet küldött a repülőtérre, hogy segítséget nyújtsanak, és kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót