Lemondott a Columbia Egyetem ideiglenes rektora, Katrina Armstrong egy héttel azután, hogy a Trump-kormányzat mintegy 400 millió dollár szövetségi támogatást vont meg az intézménytől az antiszemita megnyilvánulások elleni elégtelen fellépés miatt – írta a Reuters.
A kormány további milliók visszatartásával fenyegetőzött, ha nem tesz eleget az antiszemitizmus elleni küzdelem és a hallgatók biztonságának szavatolása érdekében.
Pedig a Columbia hatalmas engedményeket tett a múlt héten, hogy tárgyalni tudjon a pénzek visszaszerzéséről, miközben kemény bírálatokat kapott amiatt, hogy gyorsan engedett a kormány nyomásának, és nem állt ki szilárdan a szólásszabadság mellett.
Most az egyetmi kuratórium társelnökét, Claire Shipmant nevezték ki megbízott rektornak, míg a testület új elnököt keres.
Az egyetem nem indokolta a változtatást.
A Columbia Egyetem professzorait képviselő csoportok kedden beperelték Trump adminisztrációját, amiért az egyetemet arra kényszerítette, hogy szigorítsa az intézményi tiltakozásokra vonatkozó szabályokat, és a Közel-Kelet tanulmányi tanszéket helyezze külső felügyelet alá.
Donald Trump amerikai elnök azzal is fenyegetőzött, hogy visszatartja más intézmények szövetségi finanszírozását a palesztin-barát egyetemi tiltakozások miatt.
A New York Times pénteken későn számolt be arról, hogy a Harvard Egyetem Közel-keleti Tanulmányok Központjának két vezetője, Cemal Kafadar igazgató és Rosie Bsheer társigazgató is távozik posztjáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek