Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója közölte, hogy hétfőtől ismét tűzveszélyt jelentő, Dél-Kalifornia további területeit is érintő időjárási körülményekre készülnek a tűzoltók. Los Angeles egyes részein, valamint a várost övező térségben már legkevesebb 24-en vesztették életüket, és több tucat embert keresnek.
Először múlt hét kedden csaptak fel a lángok Pacific Palisades városrész közelében, az erdős-bozótos hegyvidéki területen. Ugyan a hét végén a szélcsendes időnek köszönhetően több tűzfészket is megszüntettek, azonban a legnagyobb kiterjedésű tüzeket, melyek Palisades és Eaton területen találhatók, továbbra is csak korlátozottan sikerült körbehatárolniuk.
A helyi idő szerint hétfő hajnali adatok alapján a 24 ezer hektár területet érintő palisadesi tüzet 13 százalékban, míg a 14 ezer hektáron tomboló eatoni tüzet 27 százalékban tudták megfékezni.
A lakott területen eddig mintegy 12 300 épület semmisült meg vagy károsodott súlyosan, a tűz által érintett teljes terület, amely Los Andeles városhoz, illetve Los Angeles megyéhez köthető, meghaladja a 160 négyzetkilométert.
Deanne Criswell, a Szövetségi Veszélyhelyzet-kezelő Ügynökség igazgatója azt mondta, akár 6 hónapba is beletelhet, mire a romokat eltávolítják a leégett lakott területekről. Hétfő reggel 100 ezer embert érintett kötelező kitelepítés, és mintegy 87 ezer emberre vonatkozott kitelepítési figyelmeztetés.
Kalifornia kormányzója a hétvégén azt mondta: valószínűleg az állam történetének legsúlyosabb természeti katasztrófájával kell szembenézniük.
Kritikus a helyzet Kaliforniában: emelkedett az áldozatok száma, Zelenszkij is segítene az oltásban
Huszonnégyre emelkedett a halálos áldozatok száma Kaliforniában. A tűzvészben több mint 12 ezer házat pusztítottak el a lángok és százötvenezer embernek kellett elhagynia otthonát. Zelenszkij ukrán elnök felajánlotta, hogy tűzoltókat küld a térségbe.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni