A brazil Luiz Inacio Lula da Silva és az argentin Javier Milei útjai először keresztezték egymást az olaszországi G7-csúcson, a Giorgia Meloni miniszterelnök által összeállított változatos szereplőgárdában.
Dél-Amerika két legnagyobb gazdaságának vezetői fagyos viszonyt ápolnak Milei tavalyi megválasztása óta, amikor Lula nyilvánosan támogatta ellenfelét, míg a libertárius kommunistának nevezte a brazil elnököt.
Kapcsolódó
Ellentétben az indiai Narendra Modival, aki megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy legalább megpróbálja javítani a kapcsolatokat az Egyesült Államok és Kanada elnökeivel, Brazília és Argentína vezetői, szomszédokként több ezer kilométer repültek el, hogy részt vegyenek ugyanazon a csúcson, ahol mégis kerülték egymást. A globális vezetők, köztük Ferenc pápa között elegyedve a nézeteltérések teljes mértékben megmutatkoztak – állapította meg beszámolójában a Bloomberg.
Kölcsönös utálat
Lula az olaszországi tartózkodását kétoldalú találkozók sorával töltötte meg, amelyen a francia Emmanuel Macron, az olasz Giorgia Meloni, a német Olaf Scholz , az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen és az indiai Modi is szerepelt. Találkozott Ferenc pápával is, egy argentinnal, aki megválasztásakor összecsapott Milei-vel.
Diplomáciai csörte
Javier Milei ehelyett elítélte az abortuszt, és a populizmus veszélyeiről beszélt, amelyet a baloldali vezetők részéről érkező fenyegetésnek lát. Elnöksége első hónapjait azzal töltötte, hogy nemzetközi szinten meglovagolja a jobboldali politikai hullámot.
Feldühítette Bident azzal, hogy Donald Trumpot támogatta és diplomáciai összecsapást robbantott ki Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökkel, amikor megjelent a jobboldali Vox párt gyűlésén.
Milei győzelmi sorozatból érkezett Olaszországba, miután az argentin törvényhozók jóváhagyták a kiadások csökkentését és a gazdaság deregulációját célzó reformcsomagjának nagy részét. Olaszországban megbeszélést folytatott a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával, Kristalina Georgievával, miközben arra számítottak, hogy Argentína új programról tárgyalhat – és esetleg újabb forrásokhoz juthat – a washingtoni székhelyű hitelezőtől.
Az argentin és a brazil elnök legközelebb valószínűleg novemberben keresztezi majd egymás útját, amikor Lula a G20 vezetőit fogadja Rio de Janeiróban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!